Beváltotta fenyegetését az iszlám állam nevű fanatikus terrorszervezet: még egy amerikai túszt kivégeztek, brutális kegyetlenséggel.
Újabb amerikai túsz lefejezéséről tett közzé videót kedden az Iszlám Állam (IÁ) az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE központ szerint. A felvétel feltehetően a 31 éves Steven Joel Sotloff szabadúszó újságíró kivégzését mutatja be.
A Fehér Ház közölte, hogy vizsgálják a videó hitelességét. Jen Psaki, az amerikai külügyminisztérium szóvivője borzalmasnak nevezte a hírt Sotloff lefejezéséről. Azt mondta, ha a hír megerősítést nyer, akkor az Egyesült Államok az amerikai újságíró kivégzését terrorcselekménynek fogja tekinteni.
A szélsőséges szunnita csoport augusztusban James Foley amerikai újságíró lefejezéséről készült felvételt töltött fel a világhálóra. Az IÁ már akkor Sotloff megölésével fenyegetőzött arra az esetre, ha Washington nem szünteti be az IÁ észak-iraki állásai ellen augusztusban indított támadásokat.
A Második üzenet Amerikának címet viselő videón a 31 éves Sotloff narancssárga öltözékben, térden állva volt látható egy álarcos, késsel felfegyverzett, fekete ruhát viselő férfi oldalán, aki magát Foley gyilkosaként azonosította. Sotloffot 2013 augusztusában rabolták el Szíriában, a török határ közelében. A szabadúszó újságíró anyja múlt szerdán az IÁ vezérétől, Abu Bakr al-Bagdaditól kérte fiának szabadon bocsátását.
David Cameron brit kormányfő kedden „visszataszítónak és aljasnak" nevezte az amerikai újságíró kivégzését mutató felvételt, amelyen az IÁ tagja Sotloff lefejezése után azzal fenyegetőzött, hogy
aki az elmúlt év során különböző segélyszervezeteknél dolgozott a térségben. A férfit, aki korábban a brit fegyveres erőknél szolgált, 2013-ban rabolták el Szíriában.
François Hollande francia elnök elítélte és borzalmasnak minősítette bűncselekményt, és rámutatott, hogy a két amerikai újságíró meggyilkolása rávilágított az IÁ aljas természetére.
A videó megjelenését követően az amerikai kongresszus több tagja határozott fellépést sürgetett az elnöktől. Ed Royce, a képviselőház külügyi bizottságának republikánus elnöke egy széles körű koalíció létrehozását szorgalmazta, amely mind Irakban, mind Szíriában felvenné a harcot IÁ fegyvereseivel. Lindsey Graham republikánus szenátor közleményben sürgette, hogy az amerikai légierő mindkét országban agresszíven támogassa a megbízható partnerek szárazföldi erőit. Bill Nelson demokrata szenátor követelte az IÁ elleni haladéktalan cselekvést és hangsúlyozta, hogy csak Amerika képes létrehozni az IÁ elleni szövetséget.
Barack Obama elnök pénteki ajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, korai még arról nyilatkoznia, hogy milyen lépésekre készül az Egyesült Államok az IÁ ellen Szíriában, és kijelentette ezzel kapcsolatban, hogy „még nincs stratégiánk". Elmondta ugyanakkor, hogy hogy lehetséges lépések széles skálájának kidolgozására utasította a Pentagont és bejelentette, hogy egy IÁ-ellenes regionális koalíció összekovácsolása érdekében a térségbe küldi John Kerry külügyminisztert.
A Fox News híroldala a Pentagon egy volt illetékesének nyilatkozatára hivatkozva azt közölte, hogy Barack Obamát az elnöknek szánt napi hírszerzési jelentésekben már
hogy a csoport a nyáron nagy kiterjedésű területeket foglalt el Irakban. A tévécsatorna forrása szerint az elnök 2012-ben is elsőrangú hírszerzési információkkal rendelkezett Szíriáról, amikor kijelentette, hogy az Aszad-rezsim tiltott határvonalat lép át, ha vegyi fegyvert vet be.
A védelmi minisztérium volt tisztségviselője szerint az amerikai haderő akkor kész volt rá, hogy mintegy 200 szíriai célpontra csapást mérjen, de a Fehér Házból nem jött parancs. A Fox névtelen forrása szerint az elnöki hivatal azzal kapcsolatban is egyre halogatta a döntést, hogy az amerikai kommandósok lecsapjanak-e Foley elrablóira. A londoni The Sunday Times értesülései szerint a Fehér Ház mintegy 30 napig tétovázott, mind további hírszerzési információkat sürgetve.
Barack Obama amerikai elnök egyébként kedden újabb mintegy
az Egyesült Államok ottani nagykövetsége védelmének megerősítésére. Az elnök ezzel a külügyminisztérium egy korábbi kérésének tett eleget, a Pentagon jóváhagyásával. A Fehér Ház közleménye szerint miközben több Irakba küldött katona elhagyja Irakot, az iraki fővárosban működő diplomáciai létesítmények erőteljesebb és fenntartható védelmet kapnak. Az erősítésnek a kommüniké értelmében nem lesz harci szerepe.
John Kirby ellentengernagy, a Pentagon szóvivőjének bejelentése szerint ezzel több mint 1000 főre emelkedett az Irakban szolgálatot teljesítő amerikai katonák száma, akik mintegy 820-at a diplomáciai misszió biztonságának megerősítésére küldtek Bagdadba.
A Fehér Ház azt is közölte, hogy az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű szunnita radikális szervezet elleni „erősebb regionális partnerség kiépítése érdekében" Obama hamarosan a térségbe küldi John Kerry külügyminisztert és Lisa Monaco terrorelhárítási elnöki tanácsadót. A kommüniké rámutatott, hogy az elnök a NATO-csúcson is konzultációkat folytat majd a szövetségesekkel az terrorista erővel szembeni fellépésről és egy átfogó stratégiáról.
Az Egyesült Államok fegyveres erőnek Központi Parancsnoksága (CENTCOM) kedd este közölte, hogy egy amerikai légicsapás az IÁ 16 páncélozott járművét semmisítette meg vagy rongálta meg a moszuli gát közelében. A hétfői akcióban vadászgépek és csatarepülőgépek vettek részt.
A CENTCOM szerint augusztus eleje óta immár 124 légicsapást mértek az IÁ célpontjaira.
Bagdad nemzetközi zónájában kedden iraki katonák hozzátartozói rohamozták meg a parlamentet, és azt követelték, hogy kapjanak hivatalos tájékoztatást a Tikrit közelében az IÁ fegyveresei által elkövetet mészárlás áldozatairól. Az IÁ azt állította, hogy az iraki fegyveres erők 1700 katonáját gyilkolta le akkor.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
A járművezetőknek szeptember 1-jétől többet kell fizetniük az útadómatricáért, ahogyan az útdíjat be nem fizetőkre kiszabott bírságok összege is nő.
Bezzegrománia bajban van. A lufi kipukkant, ráadásul az ország szinte beleesett a választási nackógödörbe. Az elit szerint a nép a hibás. És akkor most a kormány belerúg a kultúrába. Ki érti ezt?
Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki több éves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 júniusában 11 685 személynek folyósítottak különnyugdíjat.
Előszőr juhokat pusztított el, majd a kiérkező hatóságokra támadt egy medve vasárnap délelőtt Homoródalmáson, ezért kénytelenek voltak kilőni a nagyvadat. Sajnos több más egyed is ólálkodik a település határában.
Az úthasználati díj jócskán megdrágul, a pénzügyminiszter szerint pedig az ANAF diszfunkcionális.
Az úthasználati díj jócskán megdrágul, a pénzügyminiszter szerint pedig az ANAF diszfunkcionális.
A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.

Törött higanyos lázmérőt dobott a kukába egy nő, büntetőeljárás lett belőle. Féltékenységből gyújtotta fel volt barátnője autóját egy férfi.
Törött higanyos lázmérőt dobott a kukába egy nő, büntetőeljárás lett belőle. Féltékenységből gyújtotta fel volt barátnője autóját egy férfi.
Nicușor Dan kihirdette az első megszorítás-csomagról szóló törvényt, és idén csak Brassó megyében 45 medvét kellett eddig kilőni.
Nicușor Dan kihirdette az első megszorítás-csomagról szóló törvényt, és idén csak Brassó megyében 45 medvét kellett eddig kilőni.
Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.
Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Eközben az alkotmánybírák lesöpörték az AUR megszorítás-ellenes keresetét, a fogyasztóvédelem szuper szigorú vezetőjét pedig korrupciós perbe fogták.
Eközben az alkotmánybírák lesöpörték az AUR megszorítás-ellenes keresetét, a fogyasztóvédelem szuper szigorú vezetőjét pedig korrupciós perbe fogták.
… de nem baj, mert a román nép kétharmada úgyis Nicolae Ceaușescut imádja… és a környezetvédelmi miniszter asszony a medvepártiakat és a medveellenzőket is magára akarja haragítani.
… de nem baj, mert a román nép kétharmada úgyis Nicolae Ceaușescut imádja… és a környezetvédelmi miniszter asszony a medvepártiakat és a medveellenzőket is magára akarja haragítani.
… egy polgár elkötötte a mentőautót, amely éppen érte érkezett, majd furikázott egy jót… és megvan az első város (erdélyi!), amely a megszorítások nevében lemondta a városnapokat.
… egy polgár elkötötte a mentőautót, amely éppen érte érkezett, majd furikázott egy jót… és megvan az első város (erdélyi!), amely a megszorítások nevében lemondta a városnapokat.
Újra felkerül a román focitérképre a Marosvásárhelyi ASA. Ugorhat a jogsi a közlekedési bírság kifizetésének elmulasztása esetén.