// 2026. június 11., csütörtök // Barnabás

Újabb szoborvita Nagykárolyban

// HIRDETÉS

Ezúttal a városból 1940 és 1945 között elüldözötteknek állítanának emléket a Mesterrészi temetőben. Mivel ilyenekről eddig nem tudtunk, nagyon kíváncsiak vagyunk, mi lenne a minta.

Nem csitul az etnikai felhangoktól sem mentes szoborháború Nagykárolyban: I. Ferdinánd román király és I.C.Brătianu exminiszterelnök büsztje után most a második világháború alatt a magyar hatalom által állítólagosan elüldözött románok tervezett emlékműve borzolja a kedélyeket. Kovács Jenő polgármester a Krónikának elmondta, a Nagykárolyi Menekültek Egyesülete engedélyt kért a napokban az önkormányzattól, hogy emlékművet állíthassanak a városból 1940 és 1945 között elüldözöttek emlékére a Mesterrészi temetőben, közvetlenül a deportált svábok emlékműve mellett. Az elöljáró kifejtette: nem tud arról, hogy a magyar hatóságok bárkit is elüldöztek volna a településről és úgy véli, egy ilyen emlékhely számára semmiképp sem megfelelő helyszín a második világháború után ezrével kényszermunkára elhurcolt svábok tiszteletére emelt emlékmű környéke.
Kovács Jenő szerint az utóbbi időben elszaporodott soviniszta provokációk egyikének nevezte a kezdeményezést. Leszögezte továbbá: mivel a római katolikus egyház tulajdona az említett temető, a kezdeményezőknek a püspökségtől kell engedélyt szerezniük, nem az önkormányzattól.
Józsa János, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye sajtószóvivője a Krónikának elmondta: a válaszadásra jogosult személyek közül – hivatali teendők, illetve szabadságolások miatt – épp senki sem elérhető, annyit viszont közölt, hogy tudomása szerint nem érkezett megkeresés hozzájuk a károlyi emlékmű ügyében.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…
Főtér

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac
Krónika

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac

A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit
Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Viharos időjárás várható csütörtöktől az ország nagy részén
Székelyhon

Viharos időjárás várható csütörtöktől az ország nagy részén

Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben
Krónika

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

Korlátozni fogják az elektromos rollerek használatát Csíkszeredában
Székelyhon

Korlátozni fogják az elektromos rollerek használatát Csíkszeredában

Nemcsak a közúti forgalomban, hanem a gyalogosok által használt köztereken is balesetveszélyesen közlekednek sokan az elektromos rollerekkel Csíkszeredában. Ezért a városvezetés egy szabályzót készít, és korlátozásokat vezetnek be.

// még több főtér.ro