Százezer embert várnak a Csaba királyfi rockopera augusztusi csíksomlyói díszbemutatójára.
Százezer embert remélnek a szervezők a Csaba királyfi székely nemzeti rockopera augusztus 15-re tervezett csíksomlyói díszbemutatójára. A produkciót G. Nagy Ilián, a rockopera szerzője és Szőcs Géza költő, Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, Csulák Péter kolozsvári konzul és Szabó Hunor színész, az előadás szereplője népszerűsítette egy szerdai kolozsvári sajtótájékoztatón.
Szőcs Géza elmondta, azért vállalt szerepet az esemény népszerűsítésében, mert régóta foglalkoztatja „az a fájdalmas, polemikus, reménykeltő viszony”, amely a székelység és Csaba királyfi – Attila hun király mondabeli fia – között van. „Csaba királyfi alakja azért foglalkoztat, mert foglalkoztatja a székelyek képzeletét” – vallotta Szőcs Géza.
Szőcs Géza különösnek találta, hogy Attila nevét egyetlen helynév sem őrzi a Kárpát-medencében, Árpád nevű település is csak egy van, a Csaba név viszont megannyi helynévben megtalálható
„Csabához ragaszkodik a nemzet, és a székelység különösen” – állapította meg a költő. Azt is hozzátette, minden olyan kezdeményezést támogat, amelyről tudja, hogy 26 évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Kijelentette: azt reméli, hogy a rockopera megnyitja a kaput a székelység számára azonosságformáló Csaba királyfi újraértelmezése előtt.
G. Nagy Ilián, a rockopera szerzője elmondta, a csíksomlyói nyeregben tartandó előadásra meghívta Klaus Johannis államfőt, és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is meg kívánja hívni. Hozzátette, a helyszín olyan tömegjelenetek előadására is lehetőséget teremt, amelyek a mű 2011-es gyergyószárhegyi ősbemutatóján és a Püspökladányban tartott 2014-es magyarországi bemutatón nem voltak lehetségesek. A csatajelenetekben csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi lovasok, a táncjelenetekben pedig a debreceni Hajdú Táncegyüttes tagjai mellett székelyföldi táncosok is felléphetnek. Szerepet kap ugyanakkor a produkcióban a szentegyházi gyermekkórus is.
„Olyan monumentális előadást szeretnénk létrehozni, amelyik az év egyik legjelentősebb határon túli kulturális eseménye lesz” – jelentette ki a szerző.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere kijelentette, a Csaba királyfi rockopera bemutatója nemcsak a székelységet, hanem az egész erdélyi magyarságot meg kívánja szólítani. Ezért vállalt maga is szerepet abban, hogy a kolozsvári magyarok is eljussanak az előadásra.
A Csaba királyfi csíksomlyói díszbemutatójának a fővédnökségét Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vállalta.
(Fotók: G. Nagy Ilián Facebook-oldala)
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.