Százkét fogoly haláláért felelős. Elsöprő többségük politikai elítélt volt.
Emberiesség elleni bűncselekmények miatt bíróság elé állította csütörtökön a legfőbb ügyészség Marian Petrescut, a galaci börtön egykori parancsnokát, akit 102 elítélt, köztük 90 politikai fogoly haláláért tartanak felelősnek.
Petrescut azzal vádolják, hogy 1959-ben és 1960-ban, a galaci börtön parancsnokaként módszeresen embertelen és megalázó bánásmódnak, testi, lelki kínzásnak vetette alá a - kommunisták által ellenforradalmároknak nevezett - politikai foglyokat, megfosztotta őket emberi jogaiktól, politikai meggyőződésük miatt ölt meg embereket.
Petrescu embertelen magatartását példázza, hogy áldozatai haláláról a családot nem értesítette, a holttesteket jeltelen sírokba temettette, így a családtagok nem tudják, hol nyugszik a börtönben elpusztult hozzátartozójuk - olvasható az ügyészségi közleményben.
A legfőbb ügyészség arra hivatkozik, hogy a kínzás, embertelen bánásmód, testi sértés és gyilkosság a kommunizmus idején is bűncselekménynek minősült. Az új büntető törvénykönyv (Btk.) szerint az emberiesség elleni bűncselekmények nem elévülnek el. A hatályos román Btk. életfogytiglani, vagy 15-től 25 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtja azt, aki - politikai, faji, vallási, etnikai, szexuális vagy más, a nemzetközi jog szerint elfogadhatatlan okok miatt - alapvető emberi jogaitól megfosztja egy csoport tagjait.
A volt galaci börtönparancsnok ellen a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) tett büntetőjogi feljelentést.
Mint ismeretes, 2013-ban kezdődött a sajtó által „kommunista pribékeknek" nevezett egykori börtönparancsnokok büntetőjogi elszámoltatása: közülük eddig kettőnek az ügyében született ítélet. A hírhedt Ramnicu Sarat-i börtön egykori parancsnokát, Alexandru Vișinescut tavaly februárban jogerősen húsz év börtönbüntetésre ítélték, ő már megkezdte büntetése letöltését.
Ugyancsak húszéves szabadságvesztésre ítélték első fokon Ion Ficiort, a peripravai munkatábor egykori parancsnokát tavaly márciusban.
Petrescu a harmadik volt börtönparancsnok, akit több mint fél évszázad elteltével vonnak felelősségre Romániában a kommunizmus idején elkövetett bűneiért.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.

További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.

Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.