// 2025. december 25., csütörtök // Karácsony, Eugénia

Újabb anyaországi testvértelepülést kap Madéfalva

// HIRDETÉS

A jelszó: bukovinai székelység.

Partnertelepülési kapcsolatra lép a Tolna megyei Bonyhád és az erdélyi Madéfalva önkormányzata, az erről szóló szerződést március 15-én, Bonyhádon írja alá ünnepélyesen a két polgármester.

Bonyhád lakossága ezer szállal kötődik Madéfalvához, hiszen ha nincs Madéfalva, nincs bukovinai székelység sem" - mondta Filóné Ferencz Ibolya (Fidesz-KDNP), a völgységi város polgármestere az MTI-nek.

Bonyhád lakosságának jelentős része bukovinai székely származású. Bukovinában pedig az 1764-es madéfalvi veszedelem után telepedtek le Csíkből elmenekült székelyek, akik másfél évszázadon át éltek a soknemzetiségű régióban - ismertette. Egy részüket a 19. század végén az Al-Dunához telepítették át, majd 1941-ben mintegy 4500 székelyt a Bácskába. Utóbbiak végül Magyarországon, a többi között völgységi településeken találtak új otthonra.

A polgármester azt mondta, hogy a Bonyhád és Madéfalva között meglévő, élő kapcsolat válik most hivatalossá, amit Szentes Csaba, a csíki település polgármestere kezdeményezett.

Utalt arra, hogy bonyhádi székhellyel működik a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége, és az ott élő székely származásúak magánúton is sokszor részt vettek a madéfalvi megemlékezéseken. A szövetség elnöke Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár volt, aki segítette a Siculicidium kápolna megépítését és a madéfalvi veszedelem emlékművének megújítását. Megemlítette, hogy a szövetség által rendezett Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztivál fényét többször emelték a madéfalvi táncosok és zenészeik. A bukovinai székelyek hazatelepítésének 70. évfordulójára rendezett bonyhádi kiállítást Madéfalván is bemutatták.

Madéfalvát, a Hargita megyében fekvő felcsíki települést mintegy 2700-an, túlnyomó többségben magyarok lakják. Eddigi magyarországi testvértelepülései Mogyoród, Somberek, Ercsi és Herend.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?
Krónika

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?

Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…
Főtér

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter
Krónika

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter

Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.

Ne érjen meglepetésként: ez fog történni a nyugdíjakkal 2026-ban
Székelyhon

Ne érjen meglepetésként: ez fog történni a nyugdíjakkal 2026-ban

Elfogadja a kormány keddi ülésén a legutóbbi koalíciós egyeztetéseken hozott döntéseket tartalmazó salátarendeletet – nyilatkozta hétfő este a miniszterelnök.

// még több főtér.ro