A cél az egyenlő esélyek megteremtése. Például azzal, hogy megtanuljuk a másik nemzet nyelvét.
A népcsoportok közötti párbeszédet nevezte legfontosabb célkitűzésének az Identitás és Párbeszéd Egyesület (AID). A civil szervezetet három egyetemista hozta létre, és abban bíznak, hogy számos követőjük akad.
Alexandru Andriesei, az AID alapító elnöke sajtótájékoztatóján elmondta: meg van győződve arról, hogy értelmes párbeszéddel minden falat le lehet bontani a román és magyar fiatalok között.
„Egy heterogén világban élünk, ezért mindenkinek tisztelnie kell az egyéni és kollektív értékeket. Ennek egyetlen módja a párbeszéd, és én bízom abban, hogy ezt egyre többen belátják" – nyilatkozta Alexandru Andriesei.
Első kutatásuk arra irányul, hogy felmérjék: egyenlő eséllyel indul-e egy magyar és egy román fiatal, ha Románia vagy Európa egyik vagy másik egyetemén akar továbbtanulni. Terveik között szerepel egy „interetnikus tábor” szervezése, amelyben lehetősége legyen a magyar gyereknek románul tanulni, de legalább ennyire fontosnak találják azt, hogy a románok tanuljanak magyarul.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
A rendőrök pedig a héten nagyon kíváncsiak lesznek az Ön mobiljára, úgyhogy ön ne legyen az.

Eközben Besztercén gázszivárgás miatt meghalt egy család összes tagja. Ha elfelejtette befizetni az útadót, nemsokára megszabadulhat az automatikus pénzbírságtól.

Románia lelövi azokat a légterébe belépő drónokat, amelyek polgári vagy katonai célpontokat támadnak. Marcel Ciolacu tele van optimizmussal a teljes körű schengeni csatlakozást illetően.

Tragikomédia országszerte.
Tragikomédia országszerte.
Egy ifjú gengszter pedig egy pékségben fenyegetőzött a revolverével, ám ez rossz ötlet volt.

… és kitört a botrány Klaus Iohannis privát golfpályácskája kapcsán… továbbá hahó, kauflandos halimádók, van pár termék, ami csúnyán fertőz, tessék figyelni!

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Klaus Iohannis politikai karrierjének további iránya még ismeretlen, a tanácsadói azonban már a következő kihívásokra készülhetnek. A múlt héten mindennapra jutott egy medvelátogatás Hargita megyében.

Huszonhárom Galac megyei település lakosságát evakuálják a közelgő árvíz elől. Pisztollyal látogatta meg az AUR szörényvári székházát egy férfi.

Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!