// 2024. október 1., kedd // Malvin
Nyugdíjátadó

Tulajdonképpen az összes különleges luxusnyugdíj eltörölhető – egyetlen kivételezett kategóriát kivéve

Ezt maga az ombudsman mondja.

Az állam számára évente jókora kiadást generáló luxusnyugdíjak jelentős részét el lehetne törölni, ha nagyon akarnák, és ezzel méltányosabbá válna a nyugdíjrendszer – mondja Renate Weber ombudsman. Az állampolgári jogok biztosa – akit még az előző, szociálliberális kormány nevezett ki a tisztségbe, miután ő és pártja, a Demokraták és Liberálisok Szövetsége (ALDE) kiesett az Európai Parlamentből, ezért a jelenlegi kormány meneszteni akarja – szerda este arról beszélt: ha a kormány és a parlament valóban nekidurálná magát, akkor a különleges illetmények elsöprő hányadát fel lehetne számolni. Egyetlen kategória van, amelynek szent és sérthetetlen a luxusnyugdíja: a bírák és ügyészek kasztja. Az ő különleges nyugdíjaikat ugyanis alkotmánybírósági ítélet védi – mert hát a talárosok rettenetesen objektív módon úgy döntöttek, hogy ha már módjukban áll megakadályozni a saját speciális illetményük eltörlését, akkor meg is teszik. Mivel azonban annyira már nem voltak empatikusak, hogy mások különnyugdíját is megvédjék, azok simán felszámolhatók. A parlament idei nagy nekibuzdulásában először éppen a képviselők és szenátorok különleges nyugdíjának eltörlését szavazta meg, és az államfő már ki is hirdette a törvényt. A kormány vezető erejét adó liberális párt által elmozdítani kívánt Weber most azzal szúrt oda a pártnak, hogy elárulta: a törvény megszavazása után folyamatosan hívták, égtek a vonalak, és megpróbálták rábeszélni, hogy – lévén jogában áll – támadja meg alkotmánybíróságon a jogszabályt. És hát mit ad Isten, a legtöbben épp a liberális párt exhonatyái közül keresték, hogy megpróbálják meggyőzni: menjen neki a törvénynek. Többek között azzal is „érveltek”, hogy semmi veszíteni valója nincs, hiszen a kormányoldal úgyis le fogja váltani. Ő azonban nem tette meg nekik ezt a szívességet, mivel erre semmilyen alkotmányos alapot nem talált. Úgyhogy várjuk, mikor kerül sor a többi kedvezményezett kategória – többek között a pilóták és a diplomaták – különleges nyugdíjainak megszüntetésére. És hogy valaha sikerül-e kilőni a bírák és ügyészek luxusnyugdíjait.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro