// 2026. május 1., péntek // Munka Ünnepe , Fülöp, Jakab

Tudta, mennyit keres egy kolozsvári programozó?

// HIRDETÉS

Sokat, és emiatt drágul az élet a városban.

A kolozsvári információ-technológiai iparágban hat-hétezer lej a nettó átlagfizetés, az ágazat pedig évről évre egyre több szakembert alkalmaz, ami jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy Kolozsváron egyre drágább az élet – hangzott el a Meddig tartható fenn a kolozsvári IT-boom? címmel a Kolozsvári Magyar Napokon tartott beszélgetésen.

A beszélgetés résztvevői:

Égly János, ügyvezető igazgató, Accenture Industrial Software Solutions SA Románia,
László K. Judit, vállakozó, a HelloIT ügyvezetője,
Kelemen Zoltán, a Wolters Kluwer üzleti elemzője,
Csató Lehel, a BBTE Magyar Matematika és Informatika Intézetének egyetemi tanára,
és a közönség
Moderátor: Brem Walter, RMKT

A látványos fejlődést az is szemlélteti, hogy idén 8 százalékkal, 2016-ban pedig 7 százalékkal több informatikus szakemberre lesz szüksége az ágazatnak, 2004-ben pedig háromezer új alkalmazottat vettek fel a cégek Kolozsváron.

Égető szükség van tehát informatikusokra,

de Európában még nagyobb a munkaerőhiány: ott évente százezer új alkalmazottat vesznek fel, miközben 900 ezer állás betöltetlen.

Ez nyilván hatalmas vonzerőt jelent a kolozsvári informatikusoknak, nagyon sokan mennek Nyugatra dolgozni, átlagosan négyszer-ötször magasabb fizetésekért.

Kolozsváron két fő helyszíne van az informatikus-képzésnek: a műszaki egyetem és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem informatika szaka (ezen belül a magyar végzősök száma az évek során negyvenről százra emelkedett). A kezdet kezdetén ugye ötéves volt a képzés, később négy évesre csökkent, a Bolognai folyamattal aztán csak három év a rendelkezésre álló idő ahhoz, hogy a diákból informatikus szakember legyen. Ez persze túl kevés, a most végzettek kevésbé képzettek, mint korábban. Csakhogy az iparág annyira fejlődik, hogy a diákok gyakran diploma nélkül is könnyedén találnak munkát a kolozsvári földből gombamód kinövő irodaházakban. A cégek ugyanis – általában multinacionális társaságok helyi képviseletei, vagy Nyugatról áttelepített munkát (outsourcing) végeznek – azt nézik, ki mennyit tud és mennyire ért a területéhez, a diplomát kevésbé tekintik értékindikátornak.

A gyakorlati tudás pedig rettentő fontos, mivel

önmagában az informatika értéktelen:

ez egy olyan ágazat, amely a többi iparággal szoros szimbiózisban működik, azoknak a problémáit igyekszik megoldani. Ez a megközelítés azonban hosszabb távon kockázatos, hiszen egy jó képességű, de csak egy-egy szakterülettel foglalkozó (akár betanított) informatikus gyakran képtelen kitörni a szűk területről, átfogóan megérteni azt a problémát, aminek ő csak egy kis részével foglalkozik. Ami viszont jelentősen megnehezíti az ágazatot igazán előrevivő innovációt. Románia a EU szintjén nagyon hátul van az innováció tekintetében – ennek részben az az oka, hogy az outsourcing keretében a nyugati cégek csak részinformációkat adnak át az ittenieknek, csak annyit, amennyi a részfeladatuk elvégzéséhez feltétlenül szükséges.

Holott a fenntarthatóság kulcsa éppen az, hogy

a helyi IT-cégek kitörjenek az outsourcingból, ehhez pedig a legrövidebb út az innováció.

Jelentős előnyük viszont kolozsvári programozóknak, hogy például az amúgy kiváló kínai vagy indiai szakemberekhez képest érthetőbb az angol beszédük, hogy kisebbek a kulturális különbségek Kolozsvár és a Nyugat közöt, kisebb a földrajzi távolság is, és itt van a reptér, ami nagy mértékben megkönnyíti a személyes üzleti kapcsolattartást (hogy például valaki reggel elrepül a kontinens bármelyik részébe, az üzleti találkozó, tárgyalás után pedig este haza is repül).

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Krónika

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél
Székelyhon

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél

Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.

// még több főtér.ro