// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Zászló

Tudose az akasztós kijelentéséről: „bocsánatot kérek”, „megtanultam a leckét”

A volt kormányfőt elmarasztalta a diszkriminációellenes tanács.

Facebook-bejegyzésben kért bocsánatot Mihai Tudose volt miniszterelnök amiatt, hogy nemrég olyan kijelentést tett egy tévéműsorban, amely a magyarok felakasztással való megfenyegetéseként volt értelmezhető.

„Szeretnék nyilvánosan bocsánatot kérni minden olyan közösségtől, vagy valamilyen kisebbség tagjaitól, akik sértve érezték magukat a gyűlöletre vagy erőszakra uszításként is értelmezhető kijelentésem miatt. Ez az értelmezés ellentétes az értékrendemmel és az elveimmel, s közösségek közti párbeszéd és kölcsönös tisztelet elvével és azzal, hogy én ellenzem az intolerancia minden formáját és a gyűlöletbeszédet. Ebből a leckéből megtanultam, hogy a nyilvánosság előtt pontosabban és figyelmesebben kell fogalmazni, nehogy akaratlanul is olyan értelmezéseknek adjunk teret, amiket nem vállalunk”

– írta Mihai Tudose.

Állítása szerint a volt kormányfő az akasztós kijelentésével csak azt kívánta hangsúlyozni, hogy az állam hivatalos jelképeinek használatát szabályozó törvényeket tiszteletben kell tartani és hogy a köztisztviselőknek alkalmazniuk kel a törvényt.

Tudose arról is ír, hogy január 30-án elment az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD)  meghallgatásra, a testület ugyanis hivatalból eljárást indított ellene az akasztós kijelentése után. A CNCD nyilvános bocsánatkérésre szólította fel Tudosét.

Mint ismeretes, Tudose a Realitatea hírtelevízió január 10-i esti műsorában telefonon azt mondta:

A három magyar párt által felvetett autonómia-kérdés kapcsán „ugyanaz lesz a magatartásom, mint amikor megpróbáltak egy zászlót felvonni egy nem tudom, milyen napon. Amikor én nagyon világosan azt üzentem, hogy ha az azt a zászlót kifüggesztik, akkor a felelősök is ott fognak lógni a zászló mellett”.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro