// 2025. december 25., csütörtök // Karácsony, Eugénia

Trump: Amerika elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának

// HIRDETÉS

Az amerikai nagykövetséget is átköltöztetik Tel-Avivból Jeruzsálembe.

Az amerikai elnök előző nap már tájékoztatta a nagykövetség átköltöztetésének tervéről Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét, aki figyelmeztette Trumpot, hogy a lépésnek veszélyes következményei lesznek. Számos arab és európai ország, sőt, még Ferenc pápa is már előzetesen tiltakozását, illetve aggodalmát fejezte ki  az amerikai döntés miatt. Jordánia pedig soros elnökként az Arab Liga, továbbá az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte. Donald Trump úgy fogadkozott, hogy

mindent megtesz a béke megteremtése érdekében az izraeliek és a palesztinok között.

Az amerikai elnök közölte, hogy „természetesen lesznek nézeteltérések és ellentétek”, miután bejelentette, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának, és oda költöztetik át az amerikai nagykövetséget. „Biztosak vagyunk azonban abban, hogy végül, ahogyan orvosoljuk ezeket az ellentéteket, elérkezünk a nagyobb megértéshez és együttműködéshez” – hangoztatta Trump. Leszögezte, hogy Jeruzsálemnek mindhárom nagy vallás – a zsidóság, a kereszténység és az iszlám – szent helyévé kell maradnia. Trump hozzátette: arra utasította a külügyminisztériumot, hogy készítse el a nagykövetség átköltöztetésének tervét Tel-Avivből Jeruzsálembe.

Donald Trump amerikai elnök szerint már régóta esedékes volt, hogy Washington elismerje Jeruzsálemet Izrael fővárosává, és oda költöztesse a nagykövetségét. A Fehér Házban szerdán mondott beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy

több elődje fontos kampányígéretévé tette ezt, de megválasztása után nem hozta meg a döntést.

„Én megteszem” – mondta Donald Trump. Az amerikai elnök nyugalomra szólított, és reményét fejezte ki, hogy döntése után a mérsékelt hangok felülkerekednek a gyűlölet hangjain. Hozzátette, hogy Mike Pence alelnök az elkövetkező napokban a Közel-Keletre látogat. Az amerikai elnök felszólított a világ többi országát, hogy Jeruzsálem fővárosként történő elismerésével kövessék az Egyesült Államok példáját.

Donald Trump amerikai elnök szerdai bejelentése Jeruzsálem elismeréséről Izrael fővárosának, ezt a palesztinokkal kötendő békemegállapodásnak is tartalmaznia kell – hangsúlyozta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

A Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) szerint Donald Trump amerikai elnök azon döntése, hogy Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának, lerombolta az izraeli-palesztin válság kétállami megoldását, míg a Hamász palesztin iszlamista szervezet szerint Trump az amerikai érdekekért

„megnyitotta a pokol kapuját”.

Recep Tayyip Erdogan török elnök korábban azt nyilatkozta, az egész muzulmán világból felháborodást vált ki, ha Trump Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosaként. Erdogan felszólalásában úgy fogalmazott: „senki sem jogosult embermilliárdok sorsával játszani személyes vágyai kedvéért. Egy ilyen lépés csak a terrorszervezetek malmára hajtja a vizet”. Erdogan kedden kijelentette, hogy Törökország ez esetben megszakíthatja diplomáciai kapcsolatait Izraellel.

II. Abdalláh jordániai király arra hívta fel a figyelmet, hogy a zsidók és a palesztinok közötti békének a független kétállami megoldáson kívül nincs más alternatívája.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt
Krónika

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt

Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…
Főtér

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro