// 2026. július 1., szerda // Tihamér, Annamária

Tăriceanu, a kampánybakik nagy mestere akkora leleplezést tett közzé, hogy azóta is rajta nevetünk

// HIRDETÉS

Hiába na, a román politika egyik titánjának egyszerűen nem megy ez a műfaj, pedig nagyon erőlteti.

Bármennyire is dörzsölt politikus ez a Călin Popescu Tăriceanu, egy dologban biztosan rosszul teljesít: ez a kampány nevű tevékenység nagyon nem megy a vén rókának számító exkormányfőnek.

Hősünknek – aki újabban Bukarest főpolgármestere akar lenni – például ma az ugrott be az újabban sárga és kék színű matricákkal ellátott rendőrautókról, hogy az épp kormányon lévő liberálisok azért találták ki a stílusváltást a kampányra időzítve, hogy a rendvédelem járgányai a PNL színeiben pompázzanak. „Miután a koronavírust kampányügynökké változtatták, az orvosokat pedig szóvivőjükké, most a rendőrségen a sor” – jegyzi meg a Facebook-bejegyzésében Tăriceanu, aki nagy leleplezés közben épp arról feledkezett meg, hogy a saját kis zsebpártának (ALDE) a színei is ugyanezek.

Talán inkább a friss kampányszlogenjére kellett volna jobban odafigyelnie, ha már olyan nagyon belemászott a korteskedésbe, mert a „Bucureştiul, merită un prim ministru!” (Bukarest, megérdemel egy miniszterelnököt!) jelmondatban ott ragadt egy kis vesszőcske az alany és az állítmány között.

Fotó: Radu Paraschivescu/Facebook

Az ALDE amúgy nem először cseszi el a molinóit, a tavalyi EP-választásokon például Varujan Vosganian nevét sikerült elírni: a párt alelnök Varujan VosNAganian néven került fel a kampánykellékre.

Arról nem is beszélve, hogy Tăriceanu tavalyi szórólapjain röhögött a fél internet, miután a 68 éves politikus arcát babapopsi-simára photoshoppolták.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro