// 2025. október 22., szerda // Elod

Tăriceanu: a DNA akar „kormányt alakítani”

// HIRDETÉS

A szenátus elnöke, korábbi miniszterelnök szerint a korrupcióellenes ügyészség akarja irányítani a politikumot és az országot.

Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus és a kisebbik koalíciós párt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnöke szerint az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) bele akar szólni a kormány összetételébe, ő azonban nem hajlandó kompromisszumokra ebben a kérdésben.

A politikus szerint folyamatosak a próbálkozások a kormány gyengítésére, ezek közül Sevil Shhaideh közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes és Rovana Plumb európai uniós alapokért felelős miniszter lemondásának a kikényszerítését említette meg. „Jól tudják, hogy ebben a szép, kerek számításban egy ALDE-s miniszter is szerepelt” - utalt Viorel Ilie parlamenti kapcsolattartásért felelős miniszterre, akinek a távozását a másik két miniszteréhez hasonlóan azért kezdeményezte Mihai Tudose miniszterelnök, mert a DNA eljárást indított ellene egy, az ügyészség szerint korrupciógyanús ügy miatt.

Arra a kérdésre, hogy miért ellenezte Ilie lemondását, leszögezte: „Én nem fogadom el, hogy a DNA állítsa össze a kormányt. Amikor ez megtörténik, én távozom a politikából. Nem vagyok rugalmas, ebben a kérdésben nem támogatom a kompromisszumot” - szögezte le, megjegyezve: szomorúnak tartja az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelenlegi elnöke, Ludovic Orban helyzetét, aki szerinte azért ennyire „barátságos” a rendszerrel, mert ő magát is „elővette” a DNA. (Mint ismeretes,  Tăriceanu korábban a PNL elnöke volt, és e párt színeiben töltötte be a miniszterelnöki tisztséget 2004 és 2008 között).

Annak kapcsán, hogy eldöntötte: hétfőn az alkotmánybírósághoz fordul a DNA által a Belina-ügyben folytatott vizsgálat miatt – amely kapcsán Shhaidehnek és Plumbnak távoznia kellett a kormányból –,  Tăriceanu kijelentette: ezzel a demokráciát próbálja megvédeni.

A beadványban annak megállapítását kéri, hogy alkotmányos természetű konfliktus alakult ki két hatalmi ág, a kormány és az igazságszolgáltatás között azáltal, hogy a DNA egy olyan, 2013-as kormányhatározat törvényességét kezdte vizsgálni, amelyben a kabinet egy Teleorman megyei horgászparadicsom állami igazgatásból történő kivonásáról, és a megyei közgyűlés kezelésébe való átadásáról döntött.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban
Székelyhon

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

Feszültség egy erdélyi egyetemen: kötelező jelenlét, zsúfolt termek, hallgatói tiltakozás
Krónika

Feszültség egy erdélyi egyetemen: kötelező jelenlét, zsúfolt termek, hallgatói tiltakozás

Egyre hevesebb vita bontakozik ki a brassói Transilvania Egyetem körül, miután a vezetőség megerősítette: a nappali tagozatos hallgatók számára kötelező a kurzusokon való részvétel.

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek
Székelyhon

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek

Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap