// 2026. június 29., hétfő // Péter, Pál

Trianonban járt Putyin

// HIRDETÉS

Macronnal tárgyalt, de nem mindenben talált a szó. Hosszú idő óta ez volt az első olyan látogatás, amelyet az orosz elnök egy nyugati országban tett.

Franciaország kész közös megoldást keresni a szíriai, ukrajnai, észak-koreai válságra és a terrorizmus ellen – jelentette ki hétfőn Versailles-ban Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután tárgyalt vendéglátójával, Emmanuel Macron francia államfővel.

Ez volt Putyin és az államfői tisztségbe két hete beiktatott Macron első találkozója, egyben

hosszú idő óta az első olyan látogatás, amelyet az orosz elnök egy nyugati országban tett.

A két elnök közös sajtótájékoztatóján Emmanuel Macron hangsúlyozta: őszinte véleménycserét folytatott Putyinnal, a felek véleménykülönbségüket hangoztatták több kérdéssel kapcsolatban.

A francia elnök hangsúlyozta országa készségét a szorosabb együttműködésre a szíriai válság megoldásában, mindenekelőtt a terrorizmus elleni harcban. Putyin közölte: francia kollégája hivatalos küldöttségek cseréjét javasolta ennek érdekében.
A francia elnök leszögezte: „bármilyen vegyi fegyver szíriai bevetésére Franciaország azonnal megtorló intézkedésekkel fog válaszolni, amennyiben érintett”.

A két ország különböző oldalon áll a szíriai konfliktusban.

Putyin Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogatja, Franciaország pedig az elnök ellen harcoló lázadó csoportokat támogató és Aszadot vegyi fegyver bevetésével vádoló nyugati szövetség részese.

Ukrajnával kapcsolatban Macron kijelentette, hogy mielőbbi találkozót szeretne a kérdésben a „normandiai négyek” (Oroszország, Ukrajna, Franciaország és Németország) formátumban.

Vlagyimir Putyin leszögezte, hogy az Oroszország elleni szankciók semmiképpen sem járulnak hozzá a kelet-ukrajnai válság rendezéséhez. Kérdésre válaszolva Putyin kijelentette: Macron nem vetette fel a francia elnökválasztási kampányba történt állítólagos orosz beavatkozás kérdését. „Ez a téma nem létezik” – szögezte le.

Putyin kijelentette, hogy Moszkva nem avatkozott be a franciaországi kampányba, de védelmébe vette márciusi moszkvai találkozóját Macron riválisával, Marine Le Pennel. A szélsőjobboldali Nemzeti Front vezetőjéről Putyin megjegyezte: olyan politikus, aki baráti kapcsolatokat akar kialakítani Oroszországgal. Furcsa lenne, ha Oroszország gorombán visszautasítaná azokat az európai politikusokat, akik szorosabbra kívánják fűzni vele a kapcsolatokat – mondta az orosz elnök.

Macron „befolyásolási és propagandaeszközöknek” nevezte

a Kreml által finanszírozott Russia Today televíziót és a Szputnyik rádiót. Az elnökválasztási kampány során Macron kampánycsapata azzal vádolta meg a két orosz médiumot, hogy hamis híreket gyárt és igyekszik aláásni a centrista jelölt hitelét a Moszkvával való közeledést szorgalmazó Le Pen javára.

Emmanuel Macron hangsúlyozta, hogy „állandó éberséggel” fogja követni az emberi jogok oroszországi és csecsenföldi tiszteletben tartását. Mint mondta, ígéretet kapott Vlagyimir Putyintól arra, hogy feltárják a teljes igazságot a csecsenföldi homoszexuálisok elleni megtorlások ügyében.

Vlagyimir Putyin I. Péter orosz cár párizsi látogatásának 300. évfordulója alkalmából utazott a francia fővárosba. A két elnök a tárgyalások után megnyitotta a Nagy Péter, egy franciaországi cár című kiállítást a versailles-i Nagy-Trianon palotában. Az 1717. májusi-júniusi látogatást tekintik a francia-orosz diplomáciai kapcsolatok felvételének.

Az előzetes program szerint Vlagyimir Putyin hétfőn ellátogatott – ezúttal egyedül – a francia főváros szívében épült Orosz Ortodox Szellemi és Kulturális Központ hagymakupolás épületébe is. A központ felavatását eredetileg 2016 októberére tervezték, de a szír kormányhadsereg és orosz szövetségese aleppói hadművelete miatt az orosz-francia viszonyban keletkezett feszültség miatt a látogatást lemondták.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Volt magyar miniszter is védelmébe vette a Kolozsvárról „kiutált” oroszokat
Krónika

Volt magyar miniszter is védelmébe vette a Kolozsvárról „kiutált” oroszokat

Novák Károly Eduárd pénteken úgy fogalmazott: „az orosz sportolók részvételének megtagadása” a kolozsvári ritmikus gimnasztika világkupán azzal a kockázattal jár, hogy negatív precedenst teremt a román sport számára a nemzetközi porondon.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

// még több főtér.ro