Még folyik az RMDSZ-ben a vita a dokumentumról. A régi-új képviselőházi frakcióvezető szerint az anyanyelv- és jelképhasználatról szeretnének az őszi ülésszakban jogszabályokat látni.
Az anyanyelv- és jelképhasználati jogszabályokat szeretne elfogadtatni az RMDSZ a parlament őszi ülésszakán – közölte az MTI-vel kedden Máté András, a szövetség újraválasztott képviselőházi frakcióvezetője.
Elmondta: hamarosan napirendre kerül a szenátusban a szociáldemokrata koalíciós partnerek helyi jelképhasználatot szabályozó törvénytervezete. Az RMDSZ azt szeretné elérni, hogy ezt még az őszi ülésszakon a képviselőház is elfogadja, és a törvény hatályba lépjen – tette hozzá.
„Az RMDSZ azon lesz, hogy az egészségügyi anyanyelvhasználatról szóló törvénytervezete is mielőbb napirendre kerüljön a képviselőházban. Ennek az a lényege, hogy ahol egy kisebbségi közösség 20 százalék fölötti arányt tesz ki, ott a kórházban legyen olyan orvos, aki anyanyelvén tud beszélni a beteggel” – magyarázta a Kolozs megyei politikus.
Hozzátette: az RMDSZ továbbra is arra törekszik, hogy az európai nyelvi chartában szereplő előírásokat törvénybe iktassák az igazságszolgáltatás és közigazgatás terén - közölte.
A szövetség székelyföldi autonómiatervezetéről az MTI érdeklődésére a frakcióvezető azt mondta, a tervezetről belső vitát folytatnak, és csak azt követően bocsátják közvitára, majd terjesztik a parlament elé, hogy „az RMDSZ minden szenátora és képviselője megfogalmazza formai és érdemi módosító javaslatait".
Arra a kérdésre, hogy az autonómiatervezettel együtt terjesztik-e be a parlamentbe azt az alkotmánymódosító javaslatot, amelyet Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szükségesnek nevezett, Máté András azt mondta, a frakció még nem alakította ki álláspontját arról, hogy szükséges-e az alaptörvény módosítása.
A koalíciós partnerekhez fűződő viszonyról Máté András megjegyezte: amíg nem veszélyeztetik az RMDSZ kormányzati tisztségeit, a magyar szövetség nem ellenzi, hogy a szociáldemokraták a Călin Popescu Tăriceanu vezette új liberális pártot is kormányra hívják.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.