// 2026. január 18., vasárnap // Piroska

Továbbra is székelyzászló-fóbiában szenved Hargita megye prefektusa

// HIRDETÉS

Az a baja, hogy a közgyűlés megint ezt fogadta el megyezászlóként. Úgyhogy megint bírósághoz fordult.

Megtámadta a Hargita megyei törvényszéken a prefektus a megyei önkormányzat azon határozatát, amelynek értelmében a székely zászlót választották a megye zászlajává.

Adrian Jean Andrei szerint a döntéssel a megye közgyűlése több törvényt törvényt és az alkotmányt is megsértette, és úgy véli, az önkormányzat nem vette figyelembe a megye minden lakosának jogait és érdekeit.

A prefektus a Maros megyei törvényszék korábbi ítéletére hivatkozik, amelyben érvénytelenné nyilvánította a megyei közgyűlés előző, hasonló tárgyú döntését. Az ítélet többek között azért marasztalja el a határozatot, mert a bírák úgy vélik, a zászló „monoetnikus”, azaz csupán egyetlen nemzet jelképeit tartalmazza, vagyis nem reprezentatív a megye teljes lakosságára nézve, lévén, hogy ott románok is élnek.

A Hargita megyei közgyűlés tavaly decemberben fogadta el ismét megyezászlóként a székely zászlót.
2009-ben is ezt szavazta meg az önkormányzati testület, az akkori határozatot 2012-ben semmisítette meg jogerősen a marosvásárhelyi táblabíróság.

A román tanácsosok kifogásolták, hogy a megyezászlón nem jelenik meg semmi, ami a románság jelenlétére utalna a megyében.

A felkínált öt változat közül bármelyiket megszavazták volna, ha felkerül rá a valamiért dák jelképnek tartott, vörös tölgylevél, számol be a portál a tanácsülésről.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
Krónika

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

// még több főtér.ro