// 2024. október 2., szerda // Petra
hazatérés

Továbbra is ostrom alatt tartják a nagylaki határátkelőt a Romániába igyekvők

Hosszú órákig kell várni.

Még mindig nem csengett le a Románia felé igyekvők hulláma: a határrendészet közlése szerint a nagylaki autópálya-határátkelőnél hétfőn déltájt legalább öt órát kellett várakozniuk a belépni akaróknak. A határrendészet illetékesei szerint a torlódást az okozza, hogy Magyarország csak éjszaka biztosítja a humanitárius folyosót a Nyugat-Európából hazafelé igyekvő románok és bolgárok számára, így reggelre ér a tömeg az átkelőhöz. Mint elmondták, négy sávon engedik be a belépőket, és persze az is lassítja a folyamatot, hogy továbbra is mindenkit ellenőriznek, hogy nem koronavírusos-e. Vasárnap reggel 8 órától hétfő reggel 8-ig 5900-an léptek be Romániába Nagylaknál. Mint ismert, eddig már több mint 200 000 román tért haza Nyugat-Európából. A humanitárius folyosó azt követően nyílt meg, hogy Magyarország a vírus terjedésének megállítása érdekében lezárta a határait, de ezen a folyosón lehetővé teszi, hogy az ország területén keresztül, rendőri ellenőrzés mellett haladhassanak át a hazatérők. A hazatérőket elméletileg az egészségügyi ellenőrzés után konvojokban, rendőri és csendőri felvezetéssel viszik tovább a lakóhelyükre, ahol elvileg hatósági vagy házi karanténba kell kerülniük.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro