// 2026. október 12., hétfő // Miksa

Több nyugati ország is joggal irigykedhet most Romániára

// HIRDETÉS

Jobb az orosz gáznál a saját, főleg ha van belőle elég.

Romániát nem érinti, hogy Oroszország elzárta a Lengyelországba és Bulgáriába tartó földgázvezetékek csapjait, az ország képes fedezni a szükségleteit – igyekezett megnyugtatni a kedélyeket Ion Sterian, a földgázvezetékeket működtető Transgaz vállalat vezérigazgatója.

Szerdai bejelentésének apropóját az adja, hogy az orosz Gazprom bejelentette: leállította a két országba irányuló gázszállítást, mivel azok nem teljesítették fizetési kötelezettségeiket.

Moszkva ugyanis azt várja el, hogy a barátságtalannak minősített országok rubelben fizessenek az orosz földgázért.

Ez az orosz válasz az Ukrajna elleni invázió miatt a Nyugat által bevezetett szankciókra, a barátságtalan országok közé pedig testületileg besorolták az Európai Unió összes tagállamát.

Az Európai Bizottság szerint azonban az orosz követelés szerződésszegésnek minősül, hiszen a szerződéseket úgy kötötték meg, hogy a gázért dollárban fizetnek.

Ion Sterian most jelezte: a Gzaprom szerdai lépése Romániát nem érinti.

Egyrészt azért, mert a romániai földgázimport normális körülmények között zajlik, másrészt azért, mert

az ország saját forrásokból is képes kielégíteni a szükségleteket.

Hogy a helyzetet érthetővé tegye, elmondta, hogy az ortodox húsvét idején alacsony, napi 13-14 millió köbméteres volt a gázfogyasztás az országban, míg a szerdai munkanapra mintegy 19,5 millióra becsülik a várhatóan felhasznált gáz mennyiségét.

A jelenlegi időszakban a napi fogyasztás nem szokta meghaladni a 20-21 millió köbmétert, márpedig a napi belföldi kitermelés elérheti akár a 23 milliót is.

Eközben szerdán 3,5 millió köbméternyi gáz érkezik importból – ennek nagy része, 3,2 millió Magyarországon keresztül, míg a fennmaradó 300 000 Negru Vodán át.

A vezérigazgató szerint azért fontos, hogy az ország az orosz helyett más forrásokat találjon, hogy őszre fel lehessen tölteni a gáztározókat, és meglegyen a szükséges 3,2 milliárd köbméternyi tartalék.

Jelenleg ez még messze van: a tározókban 640 millió köbméternyi gáz van.

A jó hír viszont az, hogy ez jóval több, mint tavaly ilyenkor, amikor 230 millió köbméterrel kevesebb tartalék gáz állt rendelkezésre április végén.

Ez persze nem sok vigaszt jelent azon országok számára, amelyek mostantól nem kapnak több orosz gázt.

Amúgy Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter is jelezte, hogy a Magyarországnak járó gázmennyiség folyamatosan érkezik az országba.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

A magyar könnyűzene nagyágyúja is ott lesz a Sepsi OSK meccsén
Székelyhon

A magyar könnyűzene nagyágyúja is ott lesz a Sepsi OSK meccsén

A Szuperliga 11. fordulójában összecsapó Sepsi OSK–Dinamo labdarúgó-mérkőzésen Demjén Ferenc, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja is jelen lesz – szúrta ki a Sepsi Rádió.

// még több főtér.ro