// 2024. október 1., kedd // Malvin
bbte

Több mint 9400-an jutottak be a BBTE-re

Végetért a felvételi a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen: kevesebb tandíjmentes hely maradt betöltetlen, mint tavaly.

Pénteken zárta a 2015-ös nyári felvételi időszakát a BBTE, több mint 9400 középiskolát végzett diák jutott be a kolozsvári egyetemre – áll a BBTE mai közleményében. 

Az egyetemen működő 21 kar közül a Testnevelés és Sport, a Jogtudományi, valamit az Üzletkötő Karon teltek be teljesen a térítésmentes helyek.
 A 17 magyar nyelvű képzést is biztosító kar közül a Testnevelés és Sport, a Jogtudományi, a Biológia, a Pszichológia, a Neveléstudományi, illetve a Színház és Televízió karokon fogytak el az államilag támogatott helyek.
 
A nyári felvételi időszak lezárásával összesen 417 államilag támogatott hely maradt, ez az előző évhez képest 217-tel kevesebb. 
A sikeres nyári felvételi időszak következtében a magyar tagozat az őszi felvételi időszakra csupán 150 ingyenes helyet tud biztosítani, ez a szám előző évben 229 volt. 
 
A roma nemzetiségű diákok számára fenntartott 60, szintén államilag támogatott helyből 22 telt be, valamint a Moldovai Köztársaságból érkező diákok számára meghirdetett térítésmentes helyekből is megmaradt 6 darab az őszi időszakra. 
 
A BBTE mesterképzéseire meghirdetett, államilag támogatott helyek 85 százaléka telt be, ez az adat számszerűsítve 3500 felvételizőt jelent, azonban három egyetemi kar, a Jogtudományi, Bölcsészettudományi és a Színház és Televízió, csupán az őszi szesszióban hirdet felvételit. 
 
További részletek az egyetem felvételivel foglalkozó központi honlapján, valamint a karok honlapján olvashatók.
 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro