Többek között Gothár Péter is Nagyváradon rendez az új évadban.
Klasszikus drámákat és komédiákat, kortárs ősbemutatót, zenés produkciókat, tánc- és gyermekszínházi előadásokat is kínál közönségének a 2017-2018-as évadban a nagyváradi Szigligeti Színház – közölte kedden a partiumi teátrum.
A nagyváradi színház keretében három társulat működik – a Szigligeti Társulat mellett a bábszínházi Lilliput Társulat, valamint a Nagyvárad Táncegyüttes –, amelyek vezetősége kedden ismertette az új évadra vonatkozó terveit.
A Szigligeti Társulat első premierje a Szigligeti Stúdióban lesz, ahol Körmöczi-Kriván Péter Kapufa és öngól című drámáját viszik színre Tasnádi-Sáhy Péter rendezésében, az ősbemutatót szeptember 21-én, a magyar dráma napján tartják.
Az évad első nagyszínpadi bemutatóját Anca Bradu rendező jegyzi, aki Bertolt Brecht és Paul Dessau klasszikusát, A kaukázusi krétakört állítja színpadra. Ezt követi Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című regényének musicaladaptációja az év végén; Hamvai Kornél, Varró Dániel és Darvas Benedek zenés előadását Porogi Dorka rendezi.
Az évad harmadik, egyben utolsó nagyszínpadi bemutatójának címe még egyeztetés alatt áll, de a 2018-as esztendőben biztosan együtt dolgozik majd a társulattal Gothár Péter filmrendező, illetve Tarnóczi Jakab, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem ígéretes tehetsége. A tervek szerint Gothár Péter Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marciját, Tarnóczi Jakab pedig William Shakespeare Szentivánéji álom című komédiáját viszi színre.
A nagyváradi születésű Kossuth-díjas drámaíró, Hubay Miklós születésének 100. évfordulóját ünnepelve tűzi műsorára a társulat a szerző Egy szerelem három éjszakája című alkotását. Az első magyar musicalként számon tartott darabot Novák Eszter rendezi.
Az évad második felében két stúdió-előadást mutatnak be, amelyekben pályakezdő rendezők kapnak bemutatkozási lehetőséget. Botos Bálint Csehov Apátlanul (Platonov) című drámáját, Hunyadi István pedig Székely Csaba Bányavidék-trilógiájának Bányavakság című darabját viszi színre.
A következő évadban is vendégszerepel Nagyváradon a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, az Esztergomi Várszínház, illetve az egri Gárdonyi Géza Színház.
A Lilliput Társulat négy bemutatóval várja közönségét: Vlagyimir Szutyejev Kispipi és Kisréce, Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika, Oscar Wilde Boldog herceg, valamint az Antoine de Saint-Exupéry életét és levelezését feldolgozó, Szabó Attila által írt Én, a kis herceg című előadásokat láthatja a közönség.
A Nagyvárad Táncegyüttes Szabó T. Anna alkotásából inspirációt merítve, Senki madara címmel nagyszínpadi előadással várja a közönséget Tóth Tünde rendezésében, illetve bemutatja Györfi Csaba és Tőkés Imola fiatal koreográfusok egészestés előadását.
Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából a Nagyvárad Táncegyüttes művészei Bihar megyei néptánccsoportokkal együttműködve Hídavatás címmel dolgozzák fel a nagyszalontai költőóriás balladáit táncformában.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.