// 2026. július 22., szerda // Magdolna

Terroristákat finanszírozhattak romániai pénzből

// HIRDETÉS

A Panama-iratok kiboríthatják a bilit.

Vannak arra utaló jelek, hogy adóparadicsomokban nyitott bankszámlákon keresztül romániai pénzek jutottak terroristákhoz, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) máris dolgozik az ügyön – közölte Neculaie Plăiaşu, a Pénzmosás Elleni Hivatal elnöke.

A hivatal hat esetben értesítette a SRI-t, amely korábban 11 gyanús tranzakciós esetet már továbbított az ügyészségnek kivizsgálásra. Ezek egy része a Panama-iratokban is szerepel.

Plăiaşu szerint a hivatal összesen 286 jogi és magánszemélyt azonosított, akik panamai bankszámlákon folytattak tranzakciókat, a műveletek azonban törvényesek voltak.

A hatóságok most összevetnék a Panama-iratokban szereplő több mint száz román állampolgár nevét a saját névsorukkal. Ezért hivatalosan kérték az Országos Oknyomozó Újságíró Központot, hogy bocsássa a rendelkezésükre az adatbázist.

A Pénzmosás Elleni Hivatal egyébként még 2015-ben azonosított 4600 gyanús tranzakciót. A vizsgálatok nyomán kiderült, hogy ebből 4200 törvényes. Négyszáz esetet továbbítottak az ügyészségnek, ebből 11 tranzakció panamai számlákkal történt, ciprusi közvetítéssel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Majdnem 40 törvénymódosítás: sok minden megváltozott az egészségbiztosítási rendszerben
Székelyhon

Majdnem 40 törvénymódosítás: sok minden megváltozott az egészségbiztosítási rendszerben

Csökkent a biztosításra jogosultak száma, a rövid betegszabadságokra járó táppénz mértéke is, javult az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, nőttek az egészségbiztosítási pénztár bevételei. Számos változás történt tavaly óta a rendszerben.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.