Bogdan Aurescu felhívta telefonon Szijjártó Pétert a budapesti demonstráció miatt.
Miután a román külügyminisztérium szerdán közleményben reagált, Bogdan Aurescu tárcavezető csütörtökön telefonon felhívta magyar kollégáját, Szijjártó Pétert, hogy személyesen is szót emeljen a budapesti tüntetés miatt, amelyen Romániát az Európai Unió Iszlám Államának nevezték.
A Hősök terén a Székely Szabadság Napján tartott megemlékezésen György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke arra utalva, hogy Marosvásárhelyen a román városvezetés betiltotta a székely szabadság napjára tervezett jogkövetelő felvonulást, arról beszélt: Romániában korlátozzák a szólásszabadságot.
A bukaresti külügy közleménye szerint Aurescu beszélgetésük során magyar kollégájának is kifejtette: Románia számára elfogadhatatlan egy ilyen minősítés, és összeegyeztethetetlen azzal az európai szellemiséggel, amelynek a jellemeznie kéne a román–magyar jószomszédi kapcsolatokat és stratégiai partnerséget.
A román külügyminiszter kifejezte reményét, hogy Magyarország nemzeti ünnepének március 15-i megünneplése vagy az 1990-es márciusi marosvásárhelyi események 25. évfordulója nem szolgáltat alkalmat arra, hogy a magyar tisztségviselők a két ország közti alapszerződést, illetve a román alkotmányt sértő kijelentéseket tegyenek.
A román fél „ismét szorgalmazta”, hogy mielőbb véglegesítsék és írják alá a magyar–román kisebbségi vegyes bizottság által előkészített megállapodást, amelyről már 2011 júniusában megkezdődtek a tárgyalások.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.