// 2025. december 4., csütörtök // Borbála, Barbara

Tartsd nyitva a szemed a New Yorkban!

// HIRDETÉS

Vigyázva járkáljon, aki a Conti második emeletére téved a Kolozsvári Magyar Napok alatt, nehogy véletlenül rálépjen egy képzőművészeti alkotásra.

Merthogy hivatalosan is megnyitották a Mimesis és a Second Floor kiállítássorozatot. Mint arról már írtunk, itt fiatal kolozsvári és Kolozsvárhoz kötődő képzőművészek tárlatait tekintheti meg a nagyérdemű a napokban.

A megnyitót megelőző momentum sem volt éppen hétköznapi, egy gigantikus performanszsorozat keretében az érdeklődők végigjárhatták a Via Dolorosát, a kincses város belvárosában formázott virtuális kereszt mentén.

A kereszt egyébként egy ideig ott díszelgett az ideiglenesen újra megnyílt New York / Conti (ki ahogy jobban szereti, hívja úgy) bejárata előtt, figyelmeztetve arra, hogy

a művészi lét sem fenékig tejfel.

Mindenesetre a kiállítóterek bejárása közben nem árt óvatosan lépkedni, mert az ember sosem tudhatja, hogy ami eléje kerül, az egy Duchamp-i értelemben vett vécékagyló-e, azaz műtárgy, vagy csak egy hétköznapi, használatra váró darab.

A kiállítássorozatot megnyitó Márkos Tünde arról beszélt, hogy a céljuk: létrehozni a heideggeri költőien lakozható helyet, belakni a szálló tereit és ez sikerült is. Megidézte a tavalyi, New York, Nem York! avagy ki jön velem szobára? happeninget, ami után korántsem tűnt biztosnak, hogy idén is sikerül művészettel megtölteni az év nagy részében használaton kívül álló szállodát. A kultúra szó szoros értelmében vett romjai között  

feltámad a kultúra,

fogalmazott, mielőtt átadta a szót Selyem Zsuzsa írónak, egyetemi oktatónak. Selyem Zsuzsa háromnyelvű (magyar, román, angol) szövegében egyfajta virtuális élménytúrát tett a kávéházi asztalok között, művészet és (köz)élet távlatait bejárva, a december 5-i népszavazástól a lyukas román lobogón át az iszlám állam kalifájáig. A lényeg persze úgy is az, hogy  

Keep You Eyes Open!

Amire, őszintén szólva, szüksége is volt annak, aki részt vett a megnyitót követő performanszon. E sorok írója részt vett, abból a megfontolásból, hátha elmélyítheti a műfajjal való lagymatag viszonyát. Nos, Bándi Dávid egy jókora kőkockát próbált modern Sziszüphoszként elmozdítani a helyéről, és amikor ez nem sikerült, kalapáccsal szétverte a berendezést. Személyi sérülés tudtunkkal nem történt.

Az élet harc, a művészet áldozat. Aki nem hiszi, nézze meg a New Yorkban.

Fotók: Szabó Tünde, Szántai János, videó: Oláh Badi Levente

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit adtak nekünk a bevásárlókozpontok?

Sólyom István

Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.

Mindenki hagyja békén Vida Gábort! Avagy az ideológiák fölöttébb káros voltáról

Varga László Edgár

Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Hihetünk-e még a szemünknek? Eligazodás egy rohamosan változó vizuális kultúrában

Sánta Miriám

A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.

Bertici Attila: Ahol jó emberek vannak, én ott érzem jól magam

Sólyom István

A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix
Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét
Krónika

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét

Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…
Főtér

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…

… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense
Székelyhon

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?
Krónika

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?

Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Három gyerekét egyedül nevelő édesanyának segítenek a házépítésben
Székelyhon

Három gyerekét egyedül nevelő édesanyának segítenek a házépítésben

Negyedik éve, hogy egy háromszéki építőipari kisvállalkozás az ünnepek közeledtével egy segítségre szoruló családnak elvégez 3000 lej értékű szakmunkát. Most egy zágoni, egyedülálló háromgyermekes édesanyának nyújtottak segítő kezet.

// még több főtér.ro