// 2026. július 5., vasárnap // Emese, Sarolta

Talán végre zavartalanul loboghat a székely zászló

// HIRDETÉS

Lehet, hogy pont kerül a székelyzászló-mizéria végére. Már ha a parlament elfogadja az erre vonatkozó kormánypárti jogszabályt. És ha az valóban kedvező a magyarok számára.

Megvalósulhat az RMDSZ kormányra lépésének egyik feltétele: a helyi közigazgatási egységek saját zászlóinak elfogadásáról és használatáról szóló törvénytervezetet terjesztett a bukaresti parlament elé a Szociáldemokrata Párt (PSD) 42 képviselője.

A Victor Ponta miniszterelnök és Liviu Dragnea közigazgatási miniszterelnök-helyettes által is aláírt törvénykezdeményezést hétfőn terjesztették be, és először a szenátusban, majd a képviselőházban kerül napirendre.
A tervezet szerint a községek, városok és megyék zászlóit kormányhatározattal fogadják el az önkormányzat javaslata alapján. A helyi zászlók formájának és méreteinek egyezniük kell a román nemzeti lobogóval, nem sérthetik a román nemzeti jelképeket és nem tartalmazhatják más országok nemzeti jelképeit.
A szakvéleményezés után elfogadott települési, vagy megyei zászlók tartalmazhatják az adott közigazgatási egység címerét és megnevezését. Ott, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább 20 százalékát, a közigazgatási egység megnevezését az illető kisebbség nyelvén is fel kell tüntetni a zászlón, a román megnevezés alatt, azonos méretű és színű betűkkel.
A tervezet szerint a települési zászlót csak az ország, és az Európai Unió zászlajával együtt lehet majd kitűzni közintézményekre. A törvénynek nem megfelelő zászlókat elkobozzák majd, kitűzésüket pedig tízezer lejig terjedő bírsággal sújtják.
Márton Árpád, az RMDSZ  képviselőházi frakcióvezető-helyettese az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az RMDSZ egyeztetett koalíciós partnereivel a szaktárca által február elején közvitára bocsátott törvénytervezetről, azt azonban nem tudta megerősíteni az RMDSZ-es politikus, hogy a PSD képviselői azt a szövegváltozatot iktatták-e a parlamentben, amely már az RMDSZ módosító javaslatait is tartalmazza.
A frakcióvezető-helyettes rámutatott, az eredeti tervezet szerint csak azoknak a közigazgatási egységeknek lehetett volna saját zászlójuk, amelyek rendelkeznek címerrel, és a zászló csakis a címert, valamint a közigazgatási egység nevét tartalmazhatta volna. Az RMDSZ ezen megkötések feloldásáról állapodott meg koalíciós partnerével.
„Semmi nem gátolja a közigazgatási egységeket, hogy a székely zászlóra tegyék fel saját címerüket, úgy, ahogy az Kovászna megye esetében történt" - vélekedett Márton Árpád.
A Székelyföldön a román hatóságok perek tucatjait indították a helyi önkormányzatok ellen, amiért azok középületekre is kitűzték a székelység által nemzeti jelképként tisztelt székely zászlót.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást
Krónika

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást

Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.

Ezúttal tényleg utolérte a végzete Romániai Pál Fülöp herceget?
Főtér

Ezúttal tényleg utolérte a végzete Romániai Pál Fülöp herceget?

A román királyi család hivatalosan el nem ismert tagját hamarosan kiadhatják Romániának, ahol börtönbüntetés vár rá. II. Károly unokájának portréja.

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt
Székelyhon

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt

Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

// még több főtér.ro