Előbbiek persze román színekben.
Ismét farkasszemet nézett egymással a NATO és Oroszország a Fekete-tenger fölött: román harci gépek fogtak el négy orosz harci repülőt.
Az eset még csütörtökön történt: miután hírt kaptak arról, hogy két orosz Tu-22-es stratégiai bombázó, valamint az őket kísérő két Szu-27-es vadászgép megközelítette az észak-atlanti katonai szövetség légterét a Fekete-tenger fölött, a NATO Szövetséges Légi Parancsnoksága értesítette Bukarestet, a román légierő pedig két vadászgépet küldött az orosz repülők elfogására.
Persze az eset még nemzetközi vizek fölött történt, az oroszok nem kockáztatják meg, hogy megsértsék a NATO-tagállamok légterét, az ilyen repülések célja elsősorban az, hogy egyrészt bosszantsák egy kicsit a nyugatiakat, másrészt hogy jelezzék: továbbra is számolni kell velük.
Amúgy a románok valamiért úgy gondolták, hogy ismét két, szovjet gyártmányú, majd izraeli segítséggel valamivel korszerűbbé tett, de számos tragikus légi baleset főszereplőjeként ismertté vált MiG-21 Lancer lesz a legalkalmasabb a feladat elvégzésére.
Ami az idősebb orosz pilótákban nosztalgikus érzéseket ébreszthetett fel, talán még le is fényképezték a régi jó ismerősöket.
Amúgy persze a román gépek is fényképeztek, hiszen az elfogást továbbra sem szó szerint kell érteni.
Ez a folyamat azt jelenti, hogy az érintett országok légiereje riasztást kap: orosz gépek közelednek a NATO légtere felé.
A felszálló vadászgépek feladata az, hogy megközelítsék az érkező gépeket, és jelezzék: észrevették őket. Majd leolvassák az azonosító számot, beazonosítják a géptípust, lefényképezik, és egy ideig kísérik őket.
Vagyis ez is afféle erődemonstráció: a NATO is jelzi, hogy észrevette az orosz erőfitogtatást, és résen van, nem lehet csak úgy röpködni a szövetség határai mentén.
Az ilyesmi persze rutinfeladatnak számít, de azért jelzi: messze vagyunk a mennyei béke és a nagy összeborulások korától.
Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.
Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?
Nehezen emészthető az az arrogancia, amellyel Romániában nekiesnek a vendégmunkásoknak. Tekintettel arra, hogy az Európai Unió legnépesebb (vendégmunkásokból is álló) diaszpórája a román.
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Egy idős asszony meghalt, további három ember pedig megsérült kedden reggel, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe Galac megyében.
Továbbá: különleges hypogeum emlékművet fedeztek fel a régészek Dobrudzsában. Az egészségügyi minisztérium pedig 35 új gyógyszert szeretne fölvenni a költségtérítéses gyógyszerek listájára.

Nicușor Dan mindenkit biztosít, Románia képes megvédeni magát az orosz drónokkal szemben. Téglával támadt felesége nagyanyjára egy férfi.

Aggasztó adat: Romániában a gyerekek 16%-a és a serdülők több mint 32%-a nem jár iskolába. Továbbá: a hazai mezőgazdasági termelési árak emelkedése az európai átlag kétszerese.

Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Hatvanhatezer lejt utalt egy hamis befektetési alapnak egy suceavai nő. Gyorsabban arattak a tolvajok, mint a gazda Călăraşi megyében.

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.

Hőhullám reloaded: több megyében is nagyon meleg lesz a következő napokban. Egy Temes megyei orvosnőt rajtakaptak, hogy jó pár páciensétől fogadott el kenőpénzt.

Parlamenti különbizottságot hoznak létre a családon belüli erőszak visszaszorításáért. A miniszterelnök szerint indokolatlan lenne esetleges általános tanügyi sztrájk.

Jó hír: a kolozsvári repülőtér eltörli a kézipoggyászban szállítható folyadékok mennyiségi korlátozását. Mutatjuk, melyek azok a romániai városok, ahol várhatóan a legtöbb közalkalmazottat fogják elbocsájtani a munkahelyéről.