Résztvevői rekord született az Untoldon. Megdrágult az üzemanyag, 7 lej fölött a gázolaj ára. Az illegális grillezők csirkecombokkal dobálták meg a fogyasztóvédőket a tengerparton.
Javában zajlik Kolozsváron az évek során világhírűvé vált Untold fesztivál. A négynapos gigaeseményt nyolcadszor rendezik meg a város kellős közepén, a sportarénában felállított látványos nagyszínpadon és a környező sétatéren működő több kisebb helyszínen.
A fesztivál igen népszerű nem csak Kolozsváron vagy az országban, hanem világszerte is, rengetegen távoli országokból utaznak ide, hogy részt vehessenek az elektronikus tánczenére épülő, hétfő reggelig tartó eseményen. A fesztiválhelyszín környékén lakók nem nagyon ünnepelnek, az ő életüket – de a távolabbi városrészekben, sőt a környező falvakban élőkét is – főleg éjszaka zavarja a DJ-k keltette folyamatos dübörgés és fényorgia.
Pénteken, a fesztivál második napján rekordszám született, ugyanis 115 ezer résztvevő bulizott a sétatéren. Péntek este egyébként az amerikai Imagine Dragons koncertezett az arénában, akkora érdeklődés mellett, hogy a nézőtérre több ezer bulizni vágyó ember nem jutott be.
Az Untold szervezését sokan bírálják, mivel a fesztivál idején közterületeket zárnak le, a szervezők szerint viszont az esemény 80 millió eurót hozhat a városnak, a Kolozsvárra érkező fesztiválozók ugyanis a becslések szerint ennyi pénzt költenek el szállásra, étkezésre és szórakozásra.
Átlépte a hét lejes határt a gázolaj literenkénti ára, a beziné pedig csak pár banival marad el a dízelé mögött.
A Peco-online.ro árfigyelő oldal szerint például Kolozsváron az összes nagyobb töltőállomásnál 7 lej fölötti áron lehet standard dízel üzemanyagot venni, csak a LukOil tartja egyelőre 6,99 lejes szinten a gázolaj árát. A Petromnál 7,03, a Mol-kutakon 7,04, a Rompetrolnál és az ÖMV-nél 7,09 lejbe kerül egy liter gázolaj. A benzinárak alig alacsonyabbak: a LukOilnál 6,91, a Petromnál 6,92, a Molnál, a Rompetrolnál és az ÖMV-nél 6,98 lejt kell fizetni egy liter 95-ös benzinért.
Az üzemanyagárak országszerte ezen a szinten vannak, legfeljebb pár bani az eltérés a különböző településeken.
Júliushoz képest Romániában átlagosan 3,7 százalékkal drágult a benzin és 4,6 százalékkal a gázolaj. Az EU-tagállamok közül Romániában vannak a harmadik legalacsonyabb üzemanyagárak, Bulgária és Málta után.
Hatalmas botrány robbant ki péntek este az egyik legnépszerűbb romániai tengerparti üdülővárosban, Mamaián, miután a fogyasztóvédelem munkatársai helyszíni ellenőrzéseket végeztek több grillező teraszon.
A fogyasztóvédők azért mentek terepre, mivel Mamaián több lokál is rögtönzött körülmények között árusított különféle grillezett ételeket. Csakhogy az ellenőrzés közben elszabadultak az indulatok, a dühös eladók kiabálni kezdtek a fogyasztóvédőkkel, többen székekkel, sőt miccsel és csirkecombokkal dobálták meg őket.
Mivel úgy érezték, hogy a hatósági emberek megzavarják az üzletet, a grillsütők működtetői elvegyültek a turisták tömegében és felhergelték a nyaralókat, akik a tüntetésekről ismert rigmust kiabálták kórusban: „Ieși afară, javră ordinară”, vagyis szabadfordításban „Mars ki, te utolsó rongy!”.
A felhevült tömeget csak a rendőrautók megérkezése hűtötte le.
Az ellenőrzés viszont meghozta az eredményét, mivel számtalan szabálytalanságra derült fény: a grillezők nem megfelelően tárolták az élelmiszert és a higiéniai előírásokat sem tartották be. A fogyasztóvédők kiszabtak egy sor bírságot, és elrendelték több grillező bezárását is.
Lépett a rendőrség is, vizsgálatot indítottak az ügyben, öt személynek pedig pénzbírságot kell fizetnie.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.
A Fidesz-vereség erdélyi világvége hangulatú megélésének okai nem Magyarországon, hanem itthon keresendők.
Az erdélyi magyar közösség érdeke, hogy az RMDSZ jó kapcsolatot ápoljon a mindenkori magyar kormánnyal – állapította meg pénteki kolozsvári ülésén az RMDSZ csúcsvezetősége.
Miközben az országban elszabadultak az árak, a parlament menzáján továbbra is hét lej egy csorba. Hátba lőtték a tárgyalására igyekvő román bérgyilkost Spanyolországban.
Életveszélyesen megsérült egy férfi egy közúti balesetben szombat este, miután lesodródott az autó az úttestről és a tetejére fordulva állt meg. A súlyos sérültet helikopterrel szállították kórházba.
Magyar Péter Bujdosó Andreát javasolja a Tisza parlamenti frakciójának vezetésére – jelentette be a választáson győztes Tisza Párt elnöke szombaton a Facebookon. A politikus erdélyi származású, Nagyszalontán született.
Utcán sétáló kendőzött szépségekről ír a korabeli sajtó Gyergyószentmiklós vonatkozásban, Csíkszeredában szálloda is fungált bordélyként. Bizony, e tekintetben Csík vármegyében sem voltak szemérmesebbek az emberek, mint máshol Székelyföldön.
Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.
Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.
Közben a PSD-s mezőgazdasági miniszter egy 5000 eurós Louis Vuitton bőrönddel flangált a reptéren. És egy riasztó adat: az első három hónapban közel 34 ezer esetben kértek rendőri segítséget a családon belüli erőszak áldozatai.

Milliókat ér havonta az alkotmánybírói idegeskedés. Az egyre forrósodó belpolitikai helyzetről és a magyarországi választások eredményeiről tárgyalt az RMDSZ.
Milliókat ér havonta az alkotmánybírói idegeskedés. Az egyre forrósodó belpolitikai helyzetről és a magyarországi választások eredményeiről tárgyalt az RMDSZ.
… nem fogják kitalálni, ki a legnépszerűbb miniszterelnök-jelölt a választópolgárok körében… és medvét láttak a bonchidai Bánffy-kastély szomszédságában.
… nem fogják kitalálni, ki a legnépszerűbb miniszterelnök-jelölt a választópolgárok körében… és medvét láttak a bonchidai Bánffy-kastély szomszédságában.
Miközben az országban elszabadultak az árak, a parlament menzáján továbbra is hét lej egy csorba. Hátba lőtték a tárgyalására igyekvő román bérgyilkost Spanyolországban.
Miközben az országban elszabadultak az árak, a parlament menzáján továbbra is hét lej egy csorba. Hátba lőtték a tárgyalására igyekvő román bérgyilkost Spanyolországban.
Tisztázódott az UNESCO-geoparkok jogi státusza. Továbbá: Románia a régió legkiszolgáltatottabb helyzetében van az iráni háború miatt.
Tisztázódott az UNESCO-geoparkok jogi státusza. Továbbá: Románia a régió legkiszolgáltatottabb helyzetében van az iráni háború miatt.
További híreink: egy felmérés megmutatja, milyen arányban szavaztak az erdélyi magyarok a magyarországi választásokon, a miniszter pedig Amerikában tárgyal a pénzünkre pályázó Pfizer gyógyszergyártóval.

Kigyulladt egy kolostor, meghalt egy apáca. Egy harangozót majdnem agyonütött a leszakadt harang az éjféli misén. A szászrégeni zsidó temetőben sírokat gyaláztak.
Kigyulladt egy kolostor, meghalt egy apáca. Egy harangozót majdnem agyonütött a leszakadt harang az éjféli misén. A szászrégeni zsidó temetőben sírokat gyaláztak.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.