// 2026. október 14., szerda // Helén

SZNT: Románia alkotmányát és európai normákat sért a zászlótörvény

// HIRDETÉS

Éppen ezért Izsák Balázs Johannistól, a nép ügyvédjétől, a magyar kormánytól, a Velencei Bizottságtól és az Európa Tanácstól egyaránt segítséget kért a jogszabály életbe léptetésének megakadályozása érdekében.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) levélben kérte Klaus Johannis államfőt, hogy küldje vissza a parlamentbe a szerdán elfogadott zászlótörvényt – közölte az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében a székelység közképviseleti testülete.

Az SZNT egyben felkérte a nép ügyvédjét, hogy kérje az elfogadott jogszabály alkotmánybírósági felülvizsgálatát, a magyar kormányt pedig arra kérte, hogy a két ország közötti alapszerződés értelmében tegyen lépéseket a székely szimbólumok védelméért.

Az SZNT megállapította, a zászlótörvényt nem azzal a céllal fogadták el, hogy a székely zászlónak a román zászlóval egyenlő használatát tegye lehetővé, hanem

éppen korlátozni próbálták a székely szimbólum használatát.

Úgy vélte, a jogszabály ellentmond a Románia által ratifikált Helyi Autonómia Európai Chartájának, és Románia alkotmányát is sérti.

A tanács szerint a jogszabály „nem veszi figyelembe az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia elleni Bizottságának (ECRI) Romániáról szóló, 2014-es országjelentését, amely kitér a román hatóságoknak a székely jelképeket üldöző magatartására”, és felszólítja Romániát, hogy érvényesítse az egyenlő bánásmód elvét a román, illetve a székely nemzeti jelképek használatával kapcsolatosan.

Az SZNT azt is bejelentette, hogy tájékoztatta az Európa Tanács illetékeseit, valamint a bukaresti nagykövetségeket arról, hogy Románia ismét megsérteni készül az Európa Tanács dokumentumait, és

felkérte a Velencei Bizottságot, hogy véleményezze a jogszabályt.

„Az egységes jelképhasználat kifejezője annak, hogy Székelyföld egy és oszthatatlan, egységes az autonómia mozgalom, és egységes a székely nép az autonómia igénylésében” – áll az Izsák Balázs SZNT-elnök által jegyzett dokumentumban.

A román parlament az RMDSZ támogatásával fogadott el szerdán egy olyan zászlótörvényt, mely a közigazgatási egységeknek teszi lehetővé a saját zászló használatát. A törvény értelmében az önkormányzatok által javasolt zászlót a kormánynak kell jóváhagynia, és két közigazgatási egységnek nem lehet ugyanaz a zászlaja. Az RMDSZ képviselői azt nyilatkozták, hogy valamennyi székelyföldi önkormányzat a székely zászló kissé módosított változatát fogadhatja el saját jelképének. Megkülönböztetésül ráhelyezheti a zászlóra a saját címerét, vagy ráírhatja a település nevét.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia
Székelyhon

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia

Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.

// még több főtér.ro