A Gábor Áron-díjat a Székelyföld népszerűsítéséért és az autonómiaküzdelem megismertetéséért ítélték oda a tévéseknek.
A közszolgálati televíziót is kiszolgáló Székelyföldi Stúdió kapta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) idei Gábor Áron-díját.
A díjat ünnepélyes keretek között adták át hétfő este a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Az SZNT állandó bizottságának határozata szerint a stúdió „Székelyföld jelenének és múltjának kifogástalan szakmaisággal éveken keresztül végzett népszerűsítéséért, a székelyek autonómiaküzdelmének hiteles megismertetéséért, a székely önismeret elmélyítéséért és a székely közösségi tudat megerősítéséért" részesül az elismerésben.
A díjátadó ünnepségen Izsák Balázs SZNT-elnök emlékeztetett: az SZNT autonómiastatútumának egyik pontja arról rendelkezik, hogy Székelyföld kormánya létrehozhat közszolgálati rádiót és televíziót.
„Ha elérnénk az autonómiát, lenne kire bízni a székelyföldi közszolgálati televízió létrehozásának feladatát" - jelentette ki az SZNT elnöke.
A Székelyföldi stúdiót méltató Ferencz Csaba SZNT-alelnök elsősorban a Székelyföld egységes átfogó megjelenítéséért tartotta fontosnak a 12 újságírót foglalkoztató stúdió munkáját.
A Székely Nemzeti Tanács 2008 februárjában alapította a Gábor Áron-díjat, és évente ítéli oda Székelyföld területi autonómiájának megvalósításáért kifejtett áldozatos munka elismeréseként. A díjazottak között van Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Bernard Le Calloc'h francia földrajztudós, Egyed Ákos és Páll-Antal Sándor akadémikus, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének magyar delegációja és a Csíki Székely Múzeum.
Kép: Lőrincz Csaba/mihir.ro
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Elsöprő sikert aratott mind a mentorok, mind pedig a közönség körében a székelyudvarhelyi Abodi-Nagy Blanka, aki 13 évvel ezelőtt már egyszer részt vett a magyarországi X-faktor tehetségkutatóban. Hétvégén megújulva tért vissza.
Szoros verseny nyomán Markó Attila kapta meg az RMDSZ szórványképviselői helyét a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétfői ülésén született döntés értelmében. Az alakulat döntéshozó szerve az EMSZ és az MPE számára is befutó helyet biztosított.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.