// 2025. július 9., szerda // Lukrécia
vegyesen

Sziklaomlással, lavinával érkezett meg a hétvége – hírmix

// HIRDETÉS

Egy új felmérés szerint pedig 17 éve nem bíztak annyian az EU-ban, mint most.

Hajszálon múlt egy kamionsofőr és az utasa élete

Hatalmas szikladarabok omlottak a DN7-es útra az Olt völgyében, Vâlcea megyében a Brezoi és Călimănești települések közötti útszakaszon. Nehéz eldönteni, hogy óriási szerencséje vagy óriási peche volt-e annak a teherautó-sofőrnek, akinek az orra előtt történt mindez, hiszen akár a teherautó kabinjára is zuhanhattak volna a nagymáretű sziklák – ehhez képest közvetlenül előtte csapódtak be, így már nem volt ideje megállni, és nekiütközött azoknak.

A balesetben ő és az utasa is megsérültek.

// HIRDETÉS

A baleset még péntek este történt, a DN7-es úton pedig több órára teljesen leállt a forgalom, amíg eltakarították a hegyomlás nyomait.

Az illetékesek arra figyelmeztették az autósokat, hogy a legutóbbi időszak meteorológiai jelenségei nyomán továbbra is elég nagy esély van sziklaomlásokra, fakidőlésekre, földcsuszamlásokra, így lehetőség szerint kerüljék el az éjszakai utazást, illetve rossz időjárási viszonyok között se induljanak el a sziklafalakkal határolt utakon.

Lavina sodort el két embert a Fogarasi-havasokban

Két turistát, egy férfit és egy nőt sodort el a lavina szombaton a Fogarasi-havasokban, a Bilea-tó (Bâlea) közelében.

A 49 éves nőt egészen a tó közelében lévő menedékházig sodorta a hózuhatag, és teljesen maga alá temette, óriási szerencséje volt, hogy egy közelben lévő szálloda alkalmazottainak sikerült még időben kimenteniük. A nő a térdén sérült meg, de nem volt életveszélyben.

A férfit nem messze tőle találták meg, őt ugyan nem temette maga alá teljesen a hó, de bokatörést szenvedett, és az egyik lábát is felhasította a baleset közben. A hegyimentők biztonságban levitték a hegyről az áldozatokat, és átadták őket a mentősöknek.

A Bilea-tónál jelenleg több mint 40 centis a hóréteg, a lavinaveszély pedig 2-es fokozatú az 5-ös skálán, így a hegyimentők fokozott óvatosságra intenek.

2007 óta nem hittek ilyen sokan az EU-ban, mint most

Az Európai Bizottság közzétett a honlapján egy új felmérést, amely szerint 2007 óta nem hittek ilyen sokan az unióban. EU szinten a lakosság 51, Romániában pedig 56%-a mondta azt, hogy bízik az unióban. Ugyancsak 51% bízik az Európai Bizottságban – ez is a legmagasabb arány 17 éve –, 74% pedig az unió polgárának érzi magát.

Az EU támogatottsága a fiatalok, a 15–24 évesek körében a legmagasabb (59%).

A válaszadók nagy aránya (az unió összlakosságának 61, Romániáénak 67%-a) mondta azt, hogy bízik az EU jövőjében. Ugyanakkor 17%-ra mérték azon polgárok arányát, akik kimondottan negatív képet alkotnak az unióval és annak működésével kapcsolatban (38% pedig teljesen semlegesen viszonyul az egészhez).

A közös pénznem, az euró ugyanakkor még sosem volt ilyen „népszerű”: az EU egészében 74, az euróövezetben pedig 81%-os támogatottságot élvez.

A felmérés azonban nem tér ki arra, hogy mennyire bíznak az emberek magukban a felmérésekben, hiszen amint a romániai elnökválasztás előtt készültek is mutatják, ezek igencsak félrevezetők és pontatlanok lehetnek…

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat
Krónika

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat

Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Gyalogost ütött el egy autó Székelyudvarhelyen
Székelyhon

Gyalogost ütött el egy autó Székelyudvarhelyen

Gyalogost ütött el egy autós Székelyudvarhelyen kedden dél körül, az illetőt kórházba szállították.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.