Ezt New Yorkban román kollégájával is közölte.
A magyar külpolitika kőkeményen kiáll a magyar érdekekért és a határon túl élő magyarok érdekeiért - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek.
A tárcavezető New Yorkban részt vesz az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszakán, és az ennek alkalmával román, valamint horvát kollégájával folytatott megbeszéléseiről beszámolva kifejtette: a magyar külpolitika nem hagyja magára a határokon túl élő magyarokat, és mindazokban a kérdésekben, amelyek fontosak a számukra, „a végsőkig kitartunk és nem engedjük, hogy a környező országokban folyamatosan a magyarokat sújtó döntéseket hozzanak". Ennek Magyarország folyamatosan hangot ad a nemzetközi színtéren, az ezen országokkal szembeni nemzetközi nyomásgyakorlást folyamatosan szorgalmazza - jelentette ki.
Mint mondta, Románia esetében azért is „csalódást keltő" a marosvásárhelyi iskolával kapcsolatban kialakult helyzet, mert „a két ország között az elmúlt időszakban reményre okot adó, pozitív folyamatok indultak meg", és a két ország gazdasági egymásrautaltsága is világos.
Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország úgy tekint az ottani magyar közösségre, mint amely összeköti és nem elválasztja egymástól a két országot.
- vélekedett. Úgy látja, ezért nem fogadható el semmiféle olyan magyarázat a román kormány részéről, amely valamifajta külső tényezőre fogná az iskola bezárását. Ezért továbbra is elvárja Magyarország a román kormánytól, hogy tegye meg azokat a szükséges lépéseket, amelyek nyomán az iskola tovább működhet - tette hozzá.
A külügyminiszter emlékeztetett: több mint száz magyar gyermeknek kényszerűségből az utolsó pillanatban más iskolában kellett megkezdenie a tanulmányait.
Magyarország kormánya nemzetközi nyomásgyakorlás keretében világossá tette, hogy nem támogatja Románia OECD-tagságát - közölte.
Elmondta: a marosvásárhelyi katolikus iskola körül kialakult helyzetben a magyar kormány álláspontját a helyi magyarok álláspontja határozza meg, és
Magyarország elvárja, hogy az ügyben Románia „vegye elejét az esetleges nacionalista kitöréseknek" - fűzte hozzá.
Szijjártó Péter Horvátországot illetően közölte: „egyértelmű és elvi álláspontja van Magyarországnak", a horvát kormány a Mollal szemben egy nemzetközi választottbírósági eljárást indított, ezt elveszítette, azonban az ítélet végrehajtása helyett annak figyelmen kívül hagyása mellett döntött. Az OECD olyan nemzetközi gazdasági szervezet, amelynek működése a nemzetközi választottbírósági döntések tiszteletben tartására alapul, és mindaddig, amíg Horvátország semmibe veszi az ilyen döntéseket, addig a magyar kormány nem tudja támogatni az ország felvételét az OECD-be - magyarázta.
A tárcavezető hangsúlyozta: „lehet, hogy újdonságként hat, hogy a magyar külpolitika kőkeményen kiáll" a magyar érdekekért és a határon túl élő magyarok érdekeiért, azonban a jövőben ez mindig így lesz, és „itt az ideje, hogy ehhez mindenki szokjon hozzá".
Călin Georgescu a testét és az egészségét edzi egy jeges alpesi tó vizében. Erő, egyensúly, nyugalom – Isten hozott a szélsőséges politikai egészségmegőrzés világában.
Két dolog van, amin nem érdemes bosszankodni. Az egyik, amin tudunk változtatni, a másik, amin nem.
Ercsey-Ravasz Ferenc és Herbály Dorottya az elektronikus zenével foglalkoznak – tudományosan. Mindennapi szórakozásunk keletkezéséről, eszközeiről viszont keveset tudunk. Mi fán is terem a szintetizátor?
A zene olyan kommunikációs forma, amely jó esetben betemeti a lövészárkokat. A sors úgy hozta, hogy megnézhettem a moldovai Lupii lui Calancea zenekar koncertjét. És pontosan ez történt.
… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.
A Transilvania Bank megkezdte több mint 320 000 bankkártya átadását az OTP Bank Románia ügyfelei számára. A bankkártyákat az ügyfelek 2025. március 3-tól használhatják – tájékoztatott pénteken a BT kommunikációs osztálya.
Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.
Két autó ütközött péntek délután Csíksomlyón, a Szék útján. A baleset következtében mindkét jármű megrongálódott, a forgalom pedig nehézkesen halad az érintett útszakaszon.
A 2025-ös évi állami társadalombiztosítási költségvetés elfogadásáig a jelenlegi szinten maradnak a nyugdíjak, és a büdzsé elfogadásáig befagyasztják a fizetéseket a közszférában, és nem jár üdülési csekk a kiszivárgott hírek szerint.
Közúti baleset miatt áll az autós forgalom mind Sepsiszentgyörgy mind Csíkszereda irányába a 12-es országúton, Oltszem környékén szombat este.
És a hirtelen felívelő Georgescu-kampányról derültek ki újabb megdöbbentő (?) részletek.
És a hirtelen felívelő Georgescu-kampányról derültek ki újabb megdöbbentő (?) részletek.
A Marosvásárhelyi Állatkertben pedig karácsony előtt megszületett egy kis pettyes szarvas.
A Marosvásárhelyi Állatkertben pedig karácsony előtt megszületett egy kis pettyes szarvas.
Január 1-jétől pedig tényleg nem kell felmutatni az úti okmányokat a Schengeni határon, de attól véletlenszerű ellenőrzések még lesznek.
Január 1-jétől pedig tényleg nem kell felmutatni az úti okmányokat a Schengeni határon, de attól véletlenszerű ellenőrzések még lesznek.
… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.
… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.
Új jogszabály vetne véget a politikusok randalírozásainak a parlamentben. Hivatalos vizsgálatot indít az Európai Bizottság a TikTok ellen a romániai elnökválasztás kontextusában.
Új jogszabály vetne véget a politikusok randalírozásainak a parlamentben. Hivatalos vizsgálatot indít az Európai Bizottság a TikTok ellen a romániai elnökválasztás kontextusában.
Megmenekülnek az eutanáziától a kóbor kutyák, ha egészségesek – átment egy törvénytervezet a szenátuson.
Megmenekülnek az eutanáziától a kóbor kutyák, ha egészségesek – átment egy törvénytervezet a szenátuson.
Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.
Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.
Szombaton ugyanakkor elhunyt egy volt elnökjelölt is.
Szombaton ugyanakkor elhunyt egy volt elnökjelölt is.
Az AUR politikusa a legjobban kereső EP-képviselő. Román tolvajokat emlegetve vertek át törökországi csalók egy osztrák nyugdíjast.
Az AUR politikusa a legjobban kereső EP-képviselő. Román tolvajokat emlegetve vertek át törökországi csalók egy osztrák nyugdíjast.
Rácsok mögött marad Elena Udrea. Egy nagyváradi ügyvéd 30 ezer eurós kártérítést kap a Wizz Airtől egy törölt járat miatt.