// 2025. augusztus 21., csütörtök // Sámuel, Hajna

Szeretné Ön kiválasztani, melyik szakorvoshoz megy? Akkor fizessen! (FRISSÍTVE)

// HIRDETÉS

Jön egy új díj az egészségügyben. És persze, hogy a lakosság fizeti meg.

FRISSÍTÉS:

Az egészségügyi miniszter máris sietett elmagyarázni, hogy nem úgy van az. Alexandru Rafila szerint a projekt ugyanis nem azt írja elő, hogy minden páciensnek fizetnie kell, ha orvost akar választani egy bizonyos műtéthez vagy kezeléshez, hanem pusztán lehetőséget biztosít az állami szektorban tevékenykedő orvosoknak arra, hogy a munkaidejük után is vállaljanak bizonyos szolgáltatásokat, és csak ezt kellene a betegnek megfizetnie. A tervet Rafila szerint az egészségügyi minisztérumon kívüli független szakértők dolgozták ki, és a kísérleti projektet, vagyis a tesztüzemmódot is csak 2026–28 között fogják megvalósítani, hogy megnézzék, egyáltalán működik-e. Ettől függetlenül az alap egészségügyi szolgáltatásokhoz továbbra is díjmentesen hozzáfér mindenki.

A nemzet mikrobiológusa, Alexandru Rafila egészségügyi miniszter új díjat vezetne be, amelyet azok a betegek fizetnének meg, akik egy bizonyos szakorvoshoz szeretnének bejutni kezelésre. Így aztán a papíron ingyenes egészségügy mégsem lesz annyira ingyenes.

Az új díjat persze először csak tesztüzemmódban fogják bevezetni egyes helyeken, de biztos lehet benne, hogy ha nem fogja nagyon kiverni a biztosítékot, akkor a továbbiakban csak pénzért választhat magának szakembert.

A projekt, amelyet közvitára bocsátottak az egészségügyi minisztérium honlapján, azt is előrevetíti, hogy egyes sürgősségi szolgáltatásokat majd a háziorvosokkal végeztetne el a rendszer, de a kórházak informatikai rendszerének kiépítéséről és az elektronikus ütemezés általános bevezetéséről is szót ejt, de azt már nem részletezi, hogy miként óhajtják elérni az urak e célokat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Szántai János

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Fall Sándor

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A történészek utáltak, mert képviselő voltam. A képviselők utáltak, mert történész voltam.”

Sólyom István

A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…
Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját
Krónika

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját

A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton
Főtér

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része
Székelyhon

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része

Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
Krónika

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Schengeni övezet, s csak úgy surranunk ki az országból? Akiket visszafordítottak a határnál a hosszú hétvégén
Székelyhon

Schengeni övezet, s csak úgy surranunk ki az országból? Akiket visszafordítottak a határnál a hosszú hétvégén

Több mint 400 ezer román és külföldi állampolgár lépte át Románia államhatárát a hosszú hétvégén a be- és kilépőoldalon, közel 77 ezer járművel – tájékoztatott hétfőn a határrendészet. Voltak azonban, akiket visszafordítottak.

// még több főtér.ro