A szerb államfő felrótta az EU-nak a kettős mércét, amit Katalónia és Koszovó esetében alkalmazott.
Szerbia tiszteletben tartja Spanyolország területi egységét és szuverenitását – hangsúlyozta Ana Brnabić szerb kormányfő hétfőn a katalán népszavazásra utalva, majd hozzátette:
A miniszterelnök nem fejtette ki, melyek voltak ezek a nehéz helyzetek, de feltehetően arra utalt, hogy amikor 2008-ban Koszovó egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, Madrid elítélte Pristina lépését, és Spanyolország azóta is azon öt európai uniós állam közé tartozik, amelyek nem ismerik el Koszovó függetlenségét.
Aleksandar Vučić köztársasági elnök szintén azt hangsúlyozta hétfőn, hogy Szerbia barátként tekint Spanyolországra, és támogatja a madridi kormányt.
Mindemellett hozzáfűzte, hogy a szerbek ezen a napon feltehetnék a kérdést az Európai Uniónak: hogyan lehetséges, hogy
majd az EU 22 tagállama külön-külön is törvényesnek ítélte Koszovó függetlenedését, és ezzel sárba tiport mindent, amin az európai politika és az EU politikája alapult.
Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke|Fotó forrása: Facebook
Aláhúzta: ez az eset jó példája a kettős mércének és a világpolitika képmutatásának. A szerb elnök szerint a nagyhatalmak játszottak a balkáni országokkal, és azt hitték, úgy alakítják a határokat, ahogy akarják, mert a térség nem tartozik az Európai Unióhoz, ám most, amikor ők kerültek hasonló helyzetbe, máshogy kezelik az esetet.
A szerbiai parlamenti pártok többsége egyébként a spanyol kormány mellett állt ki, egyedüli kivételt a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) jelentett. Nenad Čanak pártelnök, a vajdasági tartományi parlament korábbi elnöke Barcelonába utazott vasárnap, hogy
Az LSV korábban többször is azzal kampányolt, hogy függetlenítené a Vajdaságot Szerbiától. Az LSV-nek három képviselője van a belgrádi parlamentben.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.