// 2026. május 19., kedd // Ivó, Milán

Szentgyörgy megmutatja, mennyire jó a REFLEX-e

// HIRDETÉS

Két év kihagyás után ismét nemzetközi színházi fesztiválnak ad otthont Sepsiszentgyörgy.

Március 18–31. között a szakma legjelesebb európai képviselői érkeznek Háromszékre, és teszik Székelyföldet fontos „hivatkozási-, találkozási ponttá Európa kulturális térképén” – fogalmaznak a fesztivált bejelentő sajtótájékoztató közleményében.

A Tamási Áron Színház, valamint a helyi és megyei önkormányzat által szervezett Reflex 3 Nemzetközi Színházi Fesztivál fele annyi pénzből gazdálkodhat idén, mint a 2009-es és 2012-es kiadásokon. Ez azonban nem lesz érzékelhető a minőségben, csakis a mennyiségben – ígérik a szervezők.

A sajtótájékoztatón Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Antal Árpád polgármester a város kreatív erejét emelték ki, felhívva a figyelmet arra, hogy Romániában az elmúlt hat-nyolc év távlatában arányaiban Sepsiszentgyörgy és Háromszék fordítja a legtöbb pénzt kultúrára költségvetéséből.

A fesztivál igazgatója, Bocsárdi László a sajtótájékoztatón elmondta, a Reflex 3 arculata a legminimálisabb geometriai jel, a PONT lesz. Ez a csendre, az élmény minőségére, a figyelemre, meghittségre szeretne utalni, mely meghatározza a fesztivál hangulatát is. A két hét leforgása alatt olyan darabokat mutanak majd be, melyek reflexszerűen válaszolnak a világ történéseire – magyarázta Bocsárdi László.

Az igényes színházra vágyó néző olyan darabokat tekinthet majd meg, mint például a litván társulat Miranda című klasszikusának frissen lélegző átirata a kortárs színházat meghatározó, Meyerhold-díjas Koršunovas rendezőtől, vagy a Szerb Nemzeti Színház legelismertebb előadása, a közel 7 órás A Sirály Tomi Janežič rendezésében.

Megtekinthető lesz továbbá az Újvidéki Színház Opera ultima produkciója Kokan Mladenović rendezésében. Újra kíméletlen őszinteséggel vallanak a lengyel alkotók: a Nancy.Interview a fizikai színház megrendítő színpadi jelenlétével táncol a korról, ami körülzár bennünket. A Szentivánéji álom című vígjáték sötét oldalait David Doiasvili grúz rendező mutatja majd be a szentgyörgyi közönségnek.

A legjelentősebb és leginvenciózusabb független magyar színházi alkotóműhely Pintér Béla és társulata is fontos iránytűje a Reflexnek. A paródiát tragikusba váltó véres komolyság ereje a Titkaink című előadás, melynek központi problémája az ügynökké válás.

Őszinte kortárs tematikát kínál a világhírű fiatal spanyol drámaíró trilógiájából készült személyes hangú előadás a bukaresti Odeon Színháztól. A demokrácia ellen (Contra democraţiei) című abszurdba hajló darab  rendezője Alexandru Dabija, a román szakma meghatározó erejű alkotója.

A Párizsban élő világhírű rendező, Silviu Purcărete alkotásai a színházi mestermű és a nemes értelmében vett egyszerűség különös ötvözetei. A német és a magyar temesvári színházak együttműködésében létrejött Moliendo café egyszerre hat érzéseinkre, gondolatainkra, képzeletünkre és érzékszerveinkre.

„Örömmel sorolom magunkat, a Tamási Áron Színház Hamlet című előadását a fesztivál fővonalába” – mondta Bocsárdi a többszörösen díjazott, öt UNITER-díjra jelölt előadás kapcsán – „kimagasló szakmai figyelem kísért, ami visszamenőleg is érvényesíti számunkra színházművészeti hitvallásunkat.”

Fotó: Vargyasi Levente

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között
Krónika

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között

Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

// még több főtér.ro