// 2026. április 7., kedd // Herman

Szekusmúltjával áll bosszút Băsescun volt kollégája

// HIRDETÉS

Büntetőpanaszt tett a volt államfő ellen, mert nem lett volna szabad államfőnek jelentkeznie.

A CNSAS-nak köszönhetően nem remélt bosszút állhat Radu Cristescu, aki Băsescu pártjának, a PMP-nek volt az alelnöke három héttel ezelőttig, amikor maga Băsescu kezdeményezte, hogy Cristescut leváltsák és kirakják a pártból.

Így aztán Cristescu fogta magát, és ma feljelentette Băsescut az ügyészségen azért, hogy ha valósak a már sajtóban is megjelent dokumentumok arról, hogy Băsescu 1989-ig együttműködött a Szekuritatéval, akkor nem lett volna szabad kétszer is államfőnek jelöltetnie magát, majd honatyának, legutóbb pedig európai parlamenti képviselőnek. A jelöltséghez ugyanis a jelöltnek nyilatkoznia kell arról, hogy nem működött együtt a Szekuval mint politikai rendőrséggel, és erről a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) is igazolást állít ki.

A CNSAS birtokába nemrég kerültek olyan dokumentumok, amelyek szerint egy Petrov nevű besúgó jelentett kollégáiról, a Tengerészeti Intézet több végzőséről is, a Petrov fedőnév pedig állítólag Băsescut takarja. A CNSAS már nem mondhatja ki Băsescuról, hogy besúgó volt, azt bíróság mondhatja ki olyan eljárás végén, amelyet a CNSAS kezdeményez. A tanács pedig nemrég kezdeményezte is.

Míg a CNSAS védekezhet azzal, hogy korábban azért állított ki felmentő igazolást Băsescuról, mert nem volt birtokában olyan dokumentumoknak, amelyek bizonyíthatták volna, hogy Băsescu jelentett, Băsescu már kevésbé védekezhet azzal, hogy bocsi, elfelejtettem, hogy besúgtam.

Băsescu azért tette ki Cristescut a pártból május 22-én, írja a Mediafax, mert alap nélkül bírálta a párt elnökét, Eugen Tomac-ot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit
Krónika

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit

Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Több, mint 10 ezer lej értékű lopást követtek el Hargita megyei fiatalok – rendőrkézre kerültek
Székelyhon

Több, mint 10 ezer lej értékű lopást követtek el Hargita megyei fiatalok – rendőrkézre kerültek

Összesen 13 ezer lej értékben tulajdonított el vagyontárgyakat három Hargita megyei fiatal egy kézdivásárhelyi vállalat telephelyéről, közülük kettőt már őrizetbe vettek – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó
Székelyhon

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó

A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.

// még több főtér.ro