// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
Széchenyi István

Széchenyi István-emléktáblát avattak a Vaskapu-szorosnál (FRISSÍTVE)

A korábbi kisebb táblák rendszerint eltűntek, ezért a most felavatott emlékjel 600 kilogrammos.

A Magyar Hajózásért Egyesület kezdeményezésére, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma, valamint több anyaországi vállalkozó és magánszemély támogatásával szombaton emléktáblát állítanak az Al-Dunán gróf Széchenyi Istvánnak – értesült a Délhír. A délvidéki portál azt írja, hogy a táblát a magyar lobogót viselő, 1895-ben eredetileg a bácskai Ferencz-csatornára épült személyhajóról egyházi személyek, román, magyarországi és bánsági magyar vezetők, továbbá támogatók jelenlétében avatták fel.

Pál József-Csaba temesvári római katolikus püspök

A magyar, román és angol nyelvű, 600 kilogrammos táblát a budapesti gyártás után egy székelyudvarhelyi vállalat és az Egyesület tagjai szerelték fel a duzzasztott vízszint fölé 3 méter magasra, erősítette meg a hírt a Főtérnek a Lord Com cég ügyvezetője, Barabás Lajos.

Mivel gróf Széchenyi István nagyon sokat tett a Duna Ómoldova és Szörényvár közötti, nagyjából 120 kilométer hosszú vadregényes szakaszának közlekedéséért,

a legelső emlékjelet a Nagy Kazán-szorosban 1885-ben állította a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet.

A Vaskapu I. duzzasztó, erőmű és hajózsilip megépítése után a sziklába belevésett szöveg víz alá került.

Az évek során többször is állítottak már emléktáblát az Al-Dunán, de mindegyiknek nyoma veszett, annak ellenére, hogy a helyszín sem autóval, sem gyalogosan nem közelíthető meg. Ezek kis méretű, rézből készült táblák voltak.

Jáki Gábortól, a Magyar Hajózásért Egyesület elnökétől megtudtuk, az emléktábla felavatása szombat délután, 13 órától kezdődött a Nagy Kazán-szoros 973. folyamkilométerénél, az egykori sziklába vésett emlékjel helyszínén, Dubovától pár kilométerre. Magyar és román nyelven áldást, illetve imát mondott Pál József-Csaba temesvári római katolikus püspök és Csűry István református püspök.

Zákonyi Botond nagykövet

Beszédet mondott: Molnár Endre, Magyarország szörényvári (Drobeta-Turnu Severin) tiszteletbeli konzulja, Barátky Félix, a Vaskapu Nemzeti Park képviseletében, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Brendus Réka, a nemzetpolitikai államtitkárság helyettes osztályvezetője, Nagy Gyula, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke, Pogány András nyugalmazott egyetemi tanár, valamint a kezdeményezők nevében Jáki Gábor. 

A tábla kihelyezését egy több éven át tartó procedúra előzte meg,

az engedélyeket tavaly szeptemberben sikerült megszerezni, de az időjárási körülmények nem tették lehetővé, hogy még 2017-ben kihelyezzék a 600 kilogrammos, rozsdamentes acélból készült emléktáblát. 

Az emléktábla

Jáki Gábor elmondta: Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma és a Magyar Hajózásért Egyesület tagjai egyaránt támogatták anyagilag az ötletet, de külön köszönet illeti Molnár Endrét és Barátky Félixet az engedélyezés lebonyolításáért.

A ROHAM hajó, melyről a felavatás zajlott

Köszönjük a szervezőknek a fotókat. 

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon
Krónika

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken
Székelyhon

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken

Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.

// még több főtér.ro