// 2026. augusztus 16., vasárnap // Ábrahám

Százezrek tüntettek Katalónia függetlenségéért

// HIRDETÉS

Készülnek az önállóságról szóló népszavazásra.

Nagyszabású felvonulást tartottak hétfőn este Barcelonában, amelyen a résztvevők megerősítették, hogy október 1-én Katalónia megtartja a függetlenségéről szóló referendumot, a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére.

A transzparenseket, zászlókat lengető embertömeg megtöltötte a belvárosi utcákat, amelyek házait a katalán függetlenséget szimbolizáló sárga-piros csíkos és kék alapon fehér csillagos lobogókkal díszítettek. Az ablakokba, erkélyekre Sí (Igen) feliratú transzparenseket is akasztottak.

„Függetlenség", „Szavazni akarunk" - skandálta a tömeg, amelynek létszámáról egymásnak ellentmondó adatokat közöltek a különböző szervek.

A barcelonai városi rendőrség szerint 1 millióan vonultak fel, míg spanyol kormány helyi képviselete szerint 350 ezer voltak.

A látványelemekben bővelkedő, jól koreografált eseményen a tömeg egy hatalmas keresztet formázott meg az egyik útkereszteződésben, ezzel szimbolizálva az ikszet, amelyet a szavazólapon kell a kiválasztott rubrikába tenni, és jelképezve az egységes kiállást a voksolás mellett.

A felvonulás végén pedig négy különböző színű óriási transzparenst emeltek a magasba, négy különböző üzenettel: Szervusz új ország, Szervusz köztársaság, Szervusz Európa, Szervusz világ.

A katalán függetlenségi mozgalmak 2015 óta rendezik meg a Diada elnevezésű eseményt a katalán nemzeti ünnepen, amelyet idén a Diada del Sí (Az igen ünnepnapja) néven hirdettek meg, mint az utolsó ilyen eseményt a Spanyolországtól elszakadás előtt.

Ahogy korábban,  most is rengetegen érkeztek buszokkal Katalónia távolabbi részeiből is.

A felvonulás kezdetén egy perc néma főhajtással emlékeztek az egy hónappal ezelőtti barcelonai és cambrilsi terrortámadás áldozataira, majd felcsendült a katalán nemzeti himnusz, az Els Segadors.

A színpadon ezt követően zenészek és felszólalók váltották egymást, utóbbiak mind a katalánok népszavazáshoz való jogáról beszéltek.

Köztük volt két Nobel-békedíjas, a tunéziai Ahmed Galai, és az argentin Adolfo Pérez Esquivel is, utóbbi videóüzenetet küldött a résztvevőknek.

„Engedetlenségünket fejezzük ki minden bíróságnak, és törvénynek, melyek csak hazájuk oszthatatlan egységét keresik" - jelentett ki Jordi Sánchez, a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) nevű civil politikai szervezet elnöke, amely az esemény egyik főszervezője.

A spanyol hatóságoknak az üzente: ha a szavazóurnákat keresik, megtalálják október 1-én a szavazóhelyiségekben.

„Mi más kell tennünk, hogy megértsék,

a katalán nép szavazni akar" -

nyilatkozta a felvonulás végén újságíróknak Carles Puigdemont, katalán elnök hangsúlyozva, hogy az utolsó percig készek tárgyalni a spanyol kormánnyal a népszavazás feltételeiről.

A spanyol kormány kezdettől fogva, vagyis már évek óta elutasítja  autonóm régiója függetlenségi törekvéseit, és az arról tartandó népszavazást.

Madrid szerint a katalán referendum sérti a spanyol nemzet egységét, szuverenitását, és arról csak egy országos népszavazás dönthet, ezt azonban a katalán vezetés nem fogadta el.

A két kormány csatározása a bíróságokon és a katalán parlamentben zajlik. Utóbbi, a függetlenségpárti többség támogatásával expressz módon, mindössze néhány óra alatt fogadta el a múlt héten a népszavazást szabályozó törvényt, és a Katalónia elszakadását előkészítő jogszabályt.

A spanyol kormány mindegyiket a spanyol alkotmánybíróságon támadta meg.   

A katalán kormány viszont közölte: ettől függetlenül mindenképpen megtartja a referendumot.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”
Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Százhetvennel száguldott a kórházba egy férfi a kutyaharapást szenvedett apjával, majd jogosítvány nélkül maradt – hírmix
Főtér

Százhetvennel száguldott a kórházba egy férfi a kutyaharapást szenvedett apjával, majd jogosítvány nélkül maradt – hírmix

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Krónika

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Két felnőtt és egy gyerek halt meg a Segesvár közelében történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Két felnőtt és egy gyerek halt meg a Segesvár közelében történt balesetben – frissítve

Három halálos áldozata van – köztük egy kiskorú is – annak a péntek délutáni balesetnek, amely a Maros megyei Zoltán nevű településen történt: három személygépkocsi és egy katonai teherautó ütközött össze.

// még több főtér.ro
Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán

A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.