// 2024. október 5., szombat // Aurél
Emberhiány

Százezer külföldi vendégmunkás jöhet idén Romániába, ha előtte sikerül megoldani egy aprócska problémát

Olyan sok külföldi vendégmunkást csábítanának ide, hogy emiatt az illetékes minisztériumoknak is bővíteniük kell az alkalmazottaik körét.

Ahogy korábban is szó volt róla, a munkaügyi minisztérium idén ismét megduplázza a Romániában alkalmazható külföldi vendégmunkások kvótáját, ötvenezerről százezerre. Teszi ezt úgy, hogy a tavalyi kvótát még csak meg sem közelítette a mintegy 33 ezer munkavállalási engedély kibocsátásával, és 2020-ban is „csak” 27 ezer munkás jöttét engedélyezték. A munkaerőhiány miatt – különösen az építőiparban és a vendéglátásban – ennél sokkal több melósra lenne szükség, a folyamatot azonban nehezíti a bürokrácia. A papírokat rendszerint a munkaerő-közvetítő cégek intézik, a procedúrában a belügyminisztérium, pontosabban a bevándorlási hivatal, és a külügyminisztérium illetékes, ahol szintén munkaerőhiánytól szenvednek. Így hát a kormánynak nem marad más választása: ahhoz, hogy a százezer külföldi vendégmunkás meg is érkezhessen Romániába, először meg kell oldani a minisztériumok emberhiányát. A belügyminisztérium legalább 92, a külügyminisztérium 60 alkalmazottat vehet fel a közeljövőben, akiknek a feladata a dokumentáció ellenőrzése lesz. Tavaly volt már egy erről szóló tervezet közvitára bocsátva, de azt végül elvetették, aminek a következtében a külföldi vendégmunkásokat váró cégeknek két-három hónap alatt sem sikerült elintézniük a munkavállalási engedélyeket. A kormány közben rájött, hogy ha nem gyorsítanak a meneten, nem lesz aki az országos helyreállítási tervben (PNRR) szereplő autópályákat megépítse.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását
Krónika

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását

Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Házkutatások Székelyudvarhelyen – úgy tudjuk, hogy az akciónak a pénteki verekedéshez is köze van
Székelyhon

Házkutatások Székelyudvarhelyen – úgy tudjuk, hogy az akciónak a pénteki verekedéshez is köze van

Hét helyszínen végeztek házkutatást a hatóságok Székelyudvarhelyen több, büntetőeljárás alá vont személy elleni nyomozás részeként. Az intézkedést egy nagyobb, több települést érintő akció részeként végezték – közölte a Hargita megyei rendőrség.

// még több főtér.ro