// 2026. július 22., szerda // Magdolna

Százan tüntettek Kolozsváron, hogy Dragnea ne ússza meg

// HIRDETÉS

Megneszelték, hogy a kormány holnap részlegesen dekriminalizálná a szolgálati visszaélést. A közkegyelemmel nem mernek ugrálni.

Röptüntetésre gyűlt össze mintegy 100 - 150 fiatal ma este hétre a kolozsvári Főtérre utolsó figyelmeztetésként a kormánynak, hogy ne szüntesse meg részlegesen sem a szolgálati visszaélés bűncselekmény jellegét.

A HotNews hírportál ugyanis politikai forrásokra hivatkozva ma azt írta, hogy a kormány szétválasztani készül az eddig együtt tárgyalt rendelettervezeteit a közkegyelemről, illetve a büntető törvénykönyv (btk) és a büntető perrendtartás módosításáról. A portál anonim forrásai tudni vélik, hogy a kormány letesz arról, hogy a közkegyelmet sürgősségi rendelet formájában fogadja el, és törvényjavaslatként terjeszti majd a parlament elé, a btk-t viszont továbbra is sürgősségi rendelettel módosítaná, mégpedig már a holnapi ülésén.

Ezért tüntetést hívtak össze ma estére Kolozsvárra, holnap reggel pedig Bukarestben a Victoria téren, a kormány székhelye előtt fognak gyülekezni reggel kilenctől, hogy tiltakozzanak a szolgálati visszaélést és a szolgálati hanyagságot a btk-ból részben kitörlő rendelet ellen. 

Röptüntetés Kolozsváron | Fotók: Szabó Tünde

Múlt vasárnap közel tízezren tüntettek ez ellen Kolozsváron, egyes források szerint húsz-, mások szerint negyvenezren Bukarestben, az egész országban pedig több mint harminc városban. A legfőbb ügyészség ma megerősítette, hogy az alkotmánybíróság szerint meghaladja a kormány illetékességét az, hogy rendelettel módosítsa a btk-t. A btk tervezett módosítása ellen foglalt állást múlt héten a DIICOT és a DNA vezetőügyésze is. Hogy miért és hogyan káros a két rendelettervezet, arról itt lehet bővebben olvasni

A büntető törvénykönyvek tervezett módosításai ösztönzőleg hatnak majd a „közalkalmazotti visszaélésekre” – állítja mai közleményében is a DNA. „2014 és 2016 között 1171 természetes és 34 jogi személy ellen történt vádemelés hivatali hatalommal való visszaélés miatt, az okozott kár összege több mint egymilliárd euróra rúg (1 048 341 902 euró). Jelenleg 2151 hivatali visszaéléssel kapcsolatos ügy áll kivizsgálás alatt” – áll a vádhatóság közleményében. 

A HotNews értesülése szerint az eddigi tervezetből kivennék a feljelentés követelményét, és csökkentenék a 200 ezer lejes határt (az eredeti terv szerint ügyész nem indíthatott volna hivatalból eljárást szolgálati visszaélés címén, csak ha a károsult feljelentést tesz, és csak ha az okozott kár meghaladja a 200 ezer lejt), de az nem világos, hogy mennyire. 

Florin Iordache a tegnapi közmeghallgatás után azt mondta, amíg nem véglegesíti a két rendelettervezet szövegét, addig azt sem tudja megmondani, hogy milyen formában fogják azokat jóváhagyni, sürgősségi rendeletként vagy törvényjavaslatként.

A ma esti tüntetők egyértelműen kijelentették, ellenzik 

  • a szolgálati visszaélés jelenlegi btk-s definíciójának módosítását, 
  • kár mértékéhez kötését, 
  • az érdekütközés dekriminalizálását, 
  • a feljelentések határidőhöz szabását, 
  • egyáltalán feljelentéshez kötését annak, hogy büntetőeljárás indulhasson szolgálati visszaélés gyanújával,
  • és annak eltörlését, hogy a bírók eltilthassák a vádlottakat köztisztség betöltésétől egyes büntetések részeként.

Az egyórás röptüntetésen elhangzott rövid hozzászólások azt mutatták, a résztvevők tisztában vannak a btk tervezett módosításának súlyos tétjével, és Liviu Dragnea mai állításával ellentétben annak, hogy ez is jelentősen kedvez a szociáldemokrata pártelnöknek folyamatban lévő büntetőperében.

Követelték Iordache és a kormány lemondását, azt skandálták, Lopás helyett demokráciát, Le IordachévalIgazságot akarunk, nem korrupciót, Tolvajok a börtönbe, Vigyen el a DNABörtönbe Dragneával, illetve ennek szubtilisabb változatait: Dragnea, várjuk a te könyvedet is, Dragnea, öltözz minél csíkosabba

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Székelyhon

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.