// 2026. augusztus 16., vasárnap // Ábrahám

Szatmár: nehezen jön létre az önálló magyar színház

// HIRDETÉS

A magyar társulat vezetője szerint jó lenne a különválás. A román ügyvezető igazgató viszont nem osztozkodna.

Március 16-án írták ki írásos közvitára a színház két társulatának adminisztratív különválását és a Szatmárnémeti Harag György Színház létrehozását — a 10 nap alatt összesen két írásbeli észrevétel érkezett, magánszemélyektől. Az ellenzők inkább a tévében vitáznak. A beérkezett írásbeli észrevételeket a törvény értelmében az elkövetkező tíz napban elemzik — akárcsak a helyi tanács szakbizottságainak bizonyos észrevételeit — a határozattervezet kezdeményezői, ezeket figyelembe véve módosítják a tervezetet, s a módosított tervezet majd megvitatásra kerül(het) egy valamikori tanácsülésen.

Bár az eltelt tíz nap alatt bőven lett volna idejük és lehetőségük is megfogalmazni észrevételeiket, ellenérveiket a színház román és magyar társulatának adminisztratív különválását ellenzőknek, ők mégis inkább egy televíziós vitaműsor keretében sorolták el azokat. Az egész különválási procedúrával kapcsolatosan most először szólalt meg

Vasile Ţăran, az Északi Színház ügyvezető igazgatója is, azzal „védekezve”: ő csak 2014. június elejétől tölti be ezt a tisztséget, így nemigen volt lehetősége tudomást szerezni arról, hogy már tavaly januárban megszületett a különválás kezdeményezése.

„Meg kell mondanom, nem hiszem, hogy anyagilag jobban járna bármelyik társulat is a különválás után. És azt is:

maga az elválás nem zavar bennünket, az osztozkodás viszont igen

— fogalmazott.

Az Északi Színház magyar és román tagozatának különálló jogi személlyé, önálló

intézménnyé való alakítása, illetve ezzel a szatmári magyar színház megalapításának az ügye már jó ideje felvetődött — főképp mert a két társulat eltérő művészi koncepcióit, szakmai filozófiáit és műsorpolitikáját egy közös menedzsment igyekszik összefogni és koordinálni, ami egyre nehezebb feladatnak bizonyul a két tagozat eltérő struktúrája, hagyományai, közönsége és műsorpolitikája tükrében. „Egyszerűen fizikai képtelenség, hogy egy menedzser átlássa és összehangolja mindkét társulat hosszú távú kulturális stratégiáját és prioritásait — úgy, hogy az mindkét társulat számára megfelelő legyen.

Voltak, akik a tervben etnikai, nemzetiségi okokat véltek felfedezni. Erről szó sincs,

egy sor szakmai indok van arra, hogy miért lenne jobb különálló jogi személyként működnie a két társulatnak,

Európai trend, hogy a kulturális intézmények között is a kisebb egységek hatékonyabban működnek, jobban fejlődnek. Ezért lenne cél az önálló magyar és román bábszínház létrehozása is” — magyarázta pár nappal ezelőtt Stier Péter, az Északi Színház adminisztratív igazgatója, aki a tervek szerint a Harag György Színház ideiglenes vezérigazgatója lenne.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”
Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Százhetvennel száguldott a kórházba egy férfi a kutyaharapást szenvedett apjával, majd jogosítvány nélkül maradt – hírmix
Főtér

Százhetvennel száguldott a kórházba egy férfi a kutyaharapást szenvedett apjával, majd jogosítvány nélkül maradt – hírmix

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Krónika

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Két felnőtt és egy gyerek halt meg a Segesvár közelében történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Két felnőtt és egy gyerek halt meg a Segesvár közelében történt balesetben – frissítve

Három halálos áldozata van – köztük egy kiskorú is – annak a péntek délutáni balesetnek, amely a Maros megyei Zoltán nevű településen történt: három személygépkocsi és egy katonai teherautó ütközött össze.

// még több főtér.ro
Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán

A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.