// 2026. április 30., csütörtök // Katalin, Kitti

Szabó Róbert Csaba kapta az idei Mészöly Miklós-díjat

// HIRDETÉS

Alakváltók című regénye nagyon bejött az egyesületnek.

Szabó Róbert Csaba fiatal erdélyi író kapta az idei Mészöly Miklós-díjat, amelyet csütörtökön, a névadó születésének 96. évfordulóján adtak át Mészöly szülővárosában, Szekszárdon.

A Mészöly Miklós Egyesület az elismerést Szabó Róbert Csaba Alakváltók című regényéért ítélte oda, amely az 1950-es évek Romániájában játszódik, és tavaly jelent meg a Jelenkor Kiadónál. A díjat a szekszárdi Művészetek Házában csütörtökön rendezett Mészöly Miklós Emléknapon az egyesület elnöke, Szörényi László irodalomtörténész adta át.

Szabó Róbert Csaba 1981-ben született Szilágybagoson, jelenleg Marosvásárhelyen él. 2005-től a Látó című folyóirat szerkesztője. Regényei, novellái 2006 óta jelennek meg a Bookart, a Libri és a Jelenkor gondozásában, emellett több rádiójátékot, forgatókönyvet, drámát is írt. Többek között elnyerte a Gion Nándor és Móricz Zsigmond alkotói ösztöndíjat, 2014-ben az Alakváltók történetével pedig megnyerte a 3. Magyar Forgatókönyv Börze fődíját.

A Főtér korábbi interjúja Szabó Róbert Csabával itt olvasható.

Szkárosi Endre, a szervezet alelnöke méltatásában azt mondta, hogy ezúttal egy olyan író művét díjazták, aki mindannyiunk számára kiemelkedő eseményt, az 1989-es romániai forradalmat állította a regény történetének fókuszába, úgy, hogy a történetet néhány szereplő tapasztalásából bontja ki, ami így kollektív élményként is értelmezhető. Szabó sajátos elbeszélői szerkezetet alakított ki, amelyhez tartja magát akkor is, amikor a hagyományos narráció módszerei megkönnyítenék a dolgát – jegyezte meg.

A szerző a romániai forradalmat keretként használó regényének főhősét az 1950-es években – sok katonaszökevényhez hasonlóan – a hegyekben bujkáló „ellenálló” Pusztai Ferencről mintázta, a kötet címe azokra a változásokra utal, amelyeken az emberek a hatalomnak való megfelelés kényszere miatt átmennek.

„Szabó Róbert Csaba alapos sajtótörténeti kutatást végzett azért, hogy bemutassa a féregtermészetű román kommunizmus elpusztíthatatlan szereplőinek átváltozásait” – mondta a díjazott műről Szörényi László. Hozzátette: a regény magyar, székely és román szereplői egyaránt elszenvedői és rabjai ennek a rendszernek, amely ördögi taktikával fordít mindenkit mindenki ellen, hogy fennmaradjon. Szilasi László kritikájára utalva azt mondta: a magyar irodalom abban az értelemben is nagy, hogy sok irodalmi nyelvjárása van; az egyik ilyen az erdélyi irodalom, ezért öröm, hogy a műben megvalósul az egység és az „elkülönbözöttség” összhangja.

A díjazott mások mellett arról beszélt, hogy Mészöly Miklóst és Ottlik Gézát egyaránt mesterének tartja. Személyes kötődése is van Mészöly egyik legismertebb művéhez, szilágysági szülőfalujából ugyanis fiatalon rálátott Az atléta halála című Mészöly-regény egyik fontos helyszínére, a Vlegyászára (Vigyázó-hegységre).

A Mészöly Miklós irodalmi hagyatékát gondozó egyesület 2004-ben alapított elismerést kortárs magyar íróknak; 2005 óta Márton László, Darvasi László, Macsovszky Péter, Cserna-Szabó András, posztumusz Baka István (1948-1995), Péterfy Gergely, Zalán Tibor, Szkárosi Endre, Győrffy Ákos, Borbély Szilárd (1963-2014) és Danyi Zoltán kapta meg a díjat.

Az egyesület évről évre átadja a Mészöly Miklós-emlékplakettet is, amelyet ezúttal Thomka Beáta irodalomtörténész, egyetemi tanár kapott. A kutató 1995-ben monográfiát publikált Mészöly Miklósról, a Jelenkor Kiadó Mészöly-életműsorozatának szerkesztője és a Digitális Irodalmi Akadémia Mészöly-szakértője is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro