// 2026. április 10., péntek // Zsolt

Szabadlábra helyezték Nagy Zsoltot

// HIRDETÉS

982 napot töltött börtönben, melyet szerda este hagyhatott el.

Az Ilfovi Törvényszék jogerősen jóváhagyta Nagy Zsolt feltételes szabadlábra helyezését. Az alapfokú döntés ellen szeptemberben óvást nyújtott be a DNA, amelyet ma a törvényszék alaptalannak minősítve elutasított – tájékoztat az RMDSZ egy Facebook-bejegyzésben.

„Zsolt örvend a döntésnek, jól van, ma este már szabadlábon. Hamarosan pedig a nyilvánosság előtt fogja tájékoztatni a közvéleményt az elmúlt időszakról, jelenlegi állapotáról és terveiről” – derül ki a bejegyzésből. 

A korábbi Tăriceanu-kormány távközlési miniszterét nemzetközi bűnszövetkezet támogatása miatt ítéltek 2015 januárjában négy év letöltendő börtönbüntetésre. A szerdán kimondott ítéletnek a romániai bíróságok portálján megjelent kivonata szerint 2020. január 26-ig rendszeresen jelentkeznie kell az Ilfov megyei hatóságoknál, fogadnia kell a felügyeletével megbízott hatósági személy látogatásait, be kell jelentenie az esetleges lakcímváltozásokat és minden, öt napnál hosszabb elutazást, tájékoztatnia kell a hatóságokat megélhetése forrásairól. Nagy Zsoltot 2014 januárjában egy postaépület jogtalan elidegenítése miatt hivatali hatalommal való visszaélés miatt ítélték négy évi felfüggesztett börtönbüntetésre – írja az MTI

2015 januárjában a 2005-2006-os stratégiai privatizációk ügyében kapott újabb – ezúttal már letöltendő – négy éves börtönbüntetést. Az összevont büntetésekből 982 napot töltött le, amikor a jó magaviselete miatt szabadulhatott. A vádhatóság szerint Nagy Zsolt stratégiai privatizációs ügyekben adott ki bizalmas információkat külföldieknek magánosításra váró állami vállalatokról. Az ügyészség hazaárulással is vádolta a minisztert, ezt a vádat azonban ejtette a bíróság.

Az RMDSZ volt politikusa ártatlannak vallotta magát, és azt hangoztatta: nincs közvetlen bizonyíték ellene, az ügyészség csak mások lehallgatott telefonbeszélgetései alapján következtetett bűnösségére. Az RMDSZ politikai leszámolás áldozatának tekintette Nagy Zsoltot, és szolidaritást vállalt vele. A Legfelsőbb Bírói Tanács határozatban marasztalta el Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét, amiért a politikus a széles nyilvánosság előtt minősítette ártatlannak a jogerősen elítélt Nagy Zsoltot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását
Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

// még több főtér.ro