A lényeg a demokrácia, meg az, hogy odafigyeljünk a kisebbségiekre.
Andreas Gross svájci parlamenti képviselő szerint a székelyek eredményesebben küzdhetnek az autonómiáért, ha küzdelmüket a demokráciáért való harcként jelenítik meg, és példaértékűen kezelik a székelyföldi román kisebbség gondjait.
A területi autonómiát konfliktusmegelőző eszközként javasoló 2003/1334-es Európa Tanács-határozat jelentéstevője volt a díszvendége a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szombati marosvásárhelyi küldöttgyűlésének.
A svájci szocialista politikus úgy vélte,
„Sokan gondolják Európában, hogy Románia reménytelen eset, önök mutathatják meg, hogy nem az" - mondta az SZNT-küldöttgyűlés résztvevőinek Andreas Gross.
A politikus úgy vélte, Magyarország abban segíthetné például a székelyek törekvéseit, hogy kinyomtatja a román társadalom meggyőzésére szánt tájékoztató anyagokat. Szerinte azt kell hangsúlyozni, hogy az autonómiát a székelység, Románia őshonos közössége kéri. A kérés román-magyar államközi szintre való emelése szerinte rontja a siker esélyeit.
Az SZNT közgyűlése elvi nyilatkozatban hívta fel a figyelmet a Gross-jelentés, és az azon alapuló ET-határozat fontosságára. Kijelentette érdekelt abban, hogy a határozat kellő figyelmet kapjon Romániában, és egy minden ET-tagállamra kötelező érvényű autonómiaegyezmény jöjjön létre.
Az SZNT egy másik határozatban nyomatékosította, hogy
és arra kérte az RMDSZ parlamenti képviselőit, hogy 2015 február végéig tegyék meg ehhez az esetleges módosító javaslataikat.
Az SZNT egy másik határozatban azt kezdeményezte, hogy 2015 januárjában üljön össze az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum. Azt javasolta, hogy a fórum keretében az RMDSZ, a Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az SZNT képviselői dolgozzanak ki közösen egy olyan elváráscsomagot, amelyet aztán valamennyi erdélyi magyar politika szervezet egységesen képviselhet.
A küldöttgyűlés egy nyílt levelet is elfogadott, mellyel az SZNT Thorbjorn Jaglandhoz, az Európa Tanács főtitkárához fordul. Utalván arra, hogy immár 44 székelyföldi önkormányzat fogadott el autonómiapárti határozatot, arra kérte a főtitkárt, hogy az ET kövesse figyelemmel a romániai közigazgatási átalakítás folyamatát, és emlékeztesse Romániát a vállalt kötelezettségeit tiszteletben kell tartania.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Hét helyszínen végeztek házkutatást a hatóságok Székelyudvarhelyen több, büntetőeljárás alá vont személy elleni nyomozás részeként. Az intézkedést egy nagyobb, több települést érintő akció részeként végezték – közölte a Hargita megyei rendőrség.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.