A mentősök szakszervezete már sztrájkkal fenyeget, ha az egészségügyi miniszter nem veszi át a gyeplőt Arafattól.
Az utóbbi napokban különösen elmérgesedett a román egészségügy két első számú embere, Alexandru Rafila miniszter és Raed Arafat belügyi államtitkár, katasztrófavédelmi igazgató közötti munkakapcsolat, az egyre mélyebb szintekre gyűrűző konfliktus tétje pedig nem kevesebb, mint a romániai sürgősségi orvosi ellátás jövője.
A koalíciós pártok eddig nem foglaltak egyértelmű állást egyik szakember mellett sem, a mentősök szakszervezete viszont sztrájkot helyezett kilátásba, amennyiben nem teljesül Rafila terve a mentőszolgálatok és a kórházi sürgősségi osztályok átvételéről. Azt akarja elérni, hogy az egészségügyi minisztérium feleljen ezek működéséért, a belügyminisztériumhoz tartozó Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (DSU) helyett, ami egyet jelent azzal, hogy Arafat – aki nélkül az integrált rendszer nem is létezne – elveszítené a kompetenciáját.
Rafila legalább április óta mondogatja, hogy a sürgősségi ellátást, orvosi tevékenységről lévén szó, integrálni kell az egészségügybe. A tárcavezető elismeri Arafat érdemeit az elmúlt 30 évben nagyon jól teljesítő SMURD kapcsán, mindössze azt kifogásolja, hogy az integrált rendszer egy személy kezében összpontosul.
Arafat sem maradt el a válasszal: szerinte ez egy mesterségesen generált probléma, ami arról szól, hogy félre akarják őt tenni a DSU éléről. Egyszerűbb lenne, ha kirúgnák, mint az, hogy egy jól működő rendszert szétverjenek.
A mentősök szakszervezete tovább árnyalja a képet azzal, hogy nem látja sikertörténetnek a mentőszolgálatok működését. Nyílt levelükben kifejtik: kritikus helyzetben van a sürgősségi orvosi ellátás, és ha továbbra is két minisztérium koordinálja működését, akkor nemsokára romokban fog heverni. A DSU 2014 januárjától felelős a sürgősségi ellátásért, és mivel az orvosi mentőszolgálatok nem jelentettek prioritást, helyette a rohammentő-szolgálatot fejlesztették, 2015 óta folyamatosan csökken a színvonal, emlékeztetnek. A DSU minderre azzal válaszolt, hogy részletesen ismertette az évek során megvalósított fejlesztéseket és intézkedéseket.
Mint ismeretes, az orvosi mentőszolgálat, a SMURD speciális rohammentő-szolgálat és a kórházak sürgősségi osztályainak összehangolt működését más országokban működő modellek alapján dolgozták ki annak idején Arafaték, egy integrált rendszer három alappilléreként.
A Romániában alkalmazott modell egyik sajátossága, hogy a tűzoltók is részt vesznek az elsősegélynyújtásban, például a sajnos igen gyakori közúti baleseteknél.
Az nem képezi vita tárgyát, hogy egységes koordinációra van szükség, már csak azt kell tisztázni, ki üljön a "vezérlőpultnál".
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.
… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.
Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.
A román sajtó figyelmét is felkeltette a magyar miniszterelnök szombati kijelentése, amely szerint a jövő évi országgyűlési választás lesz az utolsó a közelgő háború előtt.
Szándékosan nekihajtott egy másik autónak, ezáltal egy 21 éves fiatalember, valamint annak egyéves és négyhónapos lánya életét oltotta ki az a 38 éves Ialomița megyei férfi, akit Nagy-Britanniában azonosítottak és vettek őrizetbe a hatóságok.
Ez a harmadik hónap, hogy csökkenést regisztráltak a román kiskereskedelemben. Több mint egy és fél tonna pirotechnikai eszköz miatt vettek őrizetbe egy 19 éves fiatalt.

További híreink: Sepsiszentgyörgyön és Brassóban is érezni lehetett a szombat reggeli földrengést, egy ittas sofőr pedig halálra gázolt egy biciklist, majd megpróbált elmenekülni és elrejteni az autóját.

A bírák és ügyészek ismét megtámadták a nyugdíjaik reformjáról szóló törvényt. Ötvenezer lejes kártérítést kell fizetnie egy Georgescu-hívőnek egy facebookos kommentcsata után. A kormány végre nekimegy a veszteséges állami vállalatoknak.

Autóba tuszkolta és megverte ismerősét egy férfi, mert az nem akart kocsikázni. Hat diáklány bántalmazta osztálytársnőjét egy fiú miatt.
Autóba tuszkolta és megverte ismerősét egy férfi, mert az nem akart kocsikázni. Hat diáklány bántalmazta osztálytársnőjét egy fiú miatt.
… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.
… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.

...mindhárom nackó vezér megjelenik majd külön-külön a városban, szimpatizánsokkal együtt. Nem sokkal vagyunk előbbre az iratok digitalizációjával Romániában, az EU ezt hármasra értékelte. Továbbra is csupa esőt ígérnek a meteorológusok.

További híreink: máris lemondott az önéletrajzában füllentő védelmi miniszter, az egyik kolozsvári tóban pedig holttestet találtak.