// 2026. július 5., vasárnap // Emese, Sarolta

Rafila nekiment a SMURD-nak és Arafatnak

// HIRDETÉS

El akarja venni a rohammentő szolgálatot a megteremtőjétől.

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter és Raed Arafat államtitkár, a belügyminisztérium keretében működő katasztrófavédelem (DSU) vezetője között nincs valami jó viszony. Rafilának nem tetszett Arafat viszonyulása a covid-járványhelyzet kezeléséhez, és a Ciucă-kormány hivatalba lépése után a járványszakember egészségügyi miniszter egyik első intézkedése az volt, hogy leállította a DSU-főnök heti sajtótájékoztatóit, amelyet a járvány kitörése óta hetente tartott.

Most egy új szintre lépni látszik kettejük hűvös kapcsolata,

Rafila ugyanis most el akarja venni Arafattól élete fő művét, a rohammentő szolgálatot, közismert nevén a SMURD-ot.

Ez a szolgálat ugyanis – noha tevékenysége tisztán egészségügyi jellegű –, a belügyminisztérium alárendeltségében működik, és több mint harminc éves fennállása óta az összes azóta hivatalba lépett kormány meghagyta megálmodója és létrehozója, vagyis Raed Arafat felségterületének.

Alexandru Rafila egy csütörtöki sajtótájékoztatón egyértelműen jelezte, hogy a SMURD nem működhet tovább a belügyminisztérium keretében, hanem intézményesen be kell sorolni az egészségügyi minisztérium struktúrájába. Vagyis: többé ne a DSU vezetőjének legyen alárendelve, hanem az egészségügyi kormányzatnak.

Rafila azzal magyarázta a lépést, hogy

az egészségügyi tevékenységért a közvélemény előtt az egészségügyi minisztérium a felelős,

ezeknek a tevékenységeknek pedig integráltan kell működniük.

Az állam egészségügyi politikájának pedig nem azt kell szem előtt tartania, hogy ki vezeti ezeket a szolgálatokat, hanem azt, hogy az emberek egészségügyi szolgáltatások iránti igényeit – mondta Rafila. Raed Arafat érdemeit el kell ismerni, kiváló munkát végzett a SMURD megszervezésével, de az egészségügyi tevékenység az egészségügyi minisztérium szakterülete – tette hozzá a miniszter.

A SMURD egyébként, noha intézményileg a belügyhöz tartozik, több forrásból is kap finanszírozást: az egészségügyi minisztériumtól, a belügytől, a helyi önkormányzatokról, de adományokból is.

A Szíriában született, palesztin Raed Arafat, aki 1981-től Romániában él, itt is végezte el az orvosi egyetemet, 1990-ben, Marosvásárhelyen tette le a SMURD alapjait, 2007-től a szolgálat országszerte működik, piros mentőautóit és helikoptereit mindenki ismeri.

Arafat: semmi értelme nincs a SMURD-ot áttenni az egészségügyi minisztériumhoz

Mert hogy ez csak gyengítené a szolgálatot és szétverné mindazt, amit eddig sikerült felépíteni – reagált csütörtökön Raed Arafat.

Az államtitkár szerint a SMURD jelenleg a DSU operatív működésének a része, az egységes irányítás hatékonysága pedig bebizonyosodott, különösen a pandémia idején. Az egészségügyi minisztériummal megvan az együttműködés, de az irányítás egy helyről, összehangoltan történik, hiszen szükség esetén nem csak a mentőszolgálat, hanem a tűzoltók, a SMURD, a helikopter is a helyszínre mennek – mondta Arafat Brassóban, ahol épp egy SMURD-központot avattak fel.

Vagyis a SMURD kiszakítása a katasztrófavédelemből teljesen értelmetlen – szögezte le.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Merre mozdul el a román–magyar viszony, és milyen szerep jut ebben az RMDSZ-nek és a fekete-tengeri gáznak
Krónika

Merre mozdul el a román–magyar viszony, és milyen szerep jut ebben az RMDSZ-nek és a fekete-tengeri gáznak

Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen
Főtér

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro