Durván korlátozza a kisebbségek jogait az új ukrán nyelvtörvény tervezete, amelyet a kijevi kormány megdöntése után eltörölt jogszabály helyett vezetnének be. Akár még magyar iskolák is megszűnhetnek miatta.
Az előkészületben lévő új ukrán nyelvtörvény komoly mértékben szűkítené a kisebbségek nyelvi jogait, mert a jelenlegi 10-ről 30 százalékra emelné a kisebbségi nyelvek használhatóságának küszöbét, s a magyar tannyelvű oktatást az állam anyagi lehetőségeitől tenné függővé – jelentette ki Gajdos István, az ukrán parlament képviselője az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap csütörtöki számában megjelent nyilatkozatában.
A magyar honatya, aki egyben az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, az újságnak elmondta: a nyelvtörvény tervezetében nem szerepel annak elismerése, hogy minden ember elidegeníthetetlen jogát képezi a nyelvek szabad használata a magán- és a közéletben, ami egyenesen ellentétes a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának preambulumával.
Roppant aggasztónak tartja továbbá, hogy a tervezet szerint csak községek, nagyközségek és városok szintjén lehetne használni a regionális nyelveket, megyei szinten már nem, ráadásul a jelenleg érvényes 10-ről 30 százalékra emelné azt a küszöböt, ami lehetővé tenné ezt. Szerinte ez teljességgel elfogadhatatlan, de – vélekedése szerint – még így sem biztos, hogy a kisebbségek élni tudnak nyelvi jogaikkal ott, ahol számarányuk eléri a 30 százalékot, mert a jogszabály ezt túl bonyolult eljáráshoz kötné. Például minden egyes település esetében külön döntést kellene hoznia a megyei tanácsnak (közgyűlésnek), majd a parlamentnek a kisebbségi nyelvhasználat ügyében – emlékeztetett a politikus.
Gajdos kiemelte: komoly veszély fenyeget az anyanyelvű oktatást illetően is, mert a tervezetben egy óriási csapdát rejtettek el. A törvény ugyanis csak azt írná elő az állam számára, hogy az anyanyelvet, így a magyart oktassák kötelezően, a többi tantárgyat pedig csak akkor tanítanák anyanyelven, ha az államnak lenne rá lehetősége – mutatott rá. Hozzátette: amennyiben a hivatalnokok úgy ítélnék meg, hogy nincs rá pénz az államkincstárban, akkor nem indítanának magyar osztályt, ami ellentétes az ukrán alkotmánnyal, amely szavatolja az anyanyelvi oktatáshoz való jogot.
Emellett a tervezet a 30 százalékos küszöbhöz kötné azt, hogy mely településeken működhetnének állami vagy önkormányzati fenntartású magyar tannyelvű iskolák – emlékeztetett. Vagyis ott, ahol a magyarok aránya nem éri el e mutatót – jegyezte meg –, nem lehetne ilyen tanintézet, tehát megszűnnének a magyar iskolák Ungváron, Munkácson és más kárpátaljai városokban.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.
… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.
… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.