Szarajevó és az EU is a szerb miniszterelnököt ért incidens kivizsgálását követeli.
Bosznia-Hercegovina háromtagú államelnöksége elítélte az Aleksandar Vucic szerb miniszterelnököt ért szombati incidenst, és követeli a hatóságoktól, hogy minél hamarabb azonosítsák a rendbontókat, valamint vizsgálják ki, hogy mulasztottak-e a biztonsági szervek; az Európai Unió is vizsgálatot követel.
A szerb kormányfőt szombaton a srebrenicai mészárlás huszadik évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen kifütyülték, sértegették, majd
A boszniai államelnökség köszönetet mondott Vucicnak, aki a megbékélés jegyében látogatott Srebrenicába, hogy fejet hajtson az áldozatok emléke előtt. Közleményük szerint a történtek ellenére továbbra is a bosnyák-szerb megbékélés folytatása, a két ország közötti kapcsolatok fejlesztése, valamint a megrendült bizalom helyreállítása mellett állnak ki. Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszel nevében alapos, mindenre kiterjedő vizsgálatot követelt, és azt hangsúlyozta, hogy az incidens tönkretette a megemlékezés szellemiségét.
Camil Durakovic srebrenicai polgármester szerint nem helyiek, és nem is az áldozatok hozzátartozói voltak a dobálózók. Hozzátette, hogy
A szerb miniszterelnök elleni atrocitást a Srebrenicai anyák nevű szervezet is elítélte, mert szerintük ezzel az elkövetők az áldozatokat és a hozzátartozóikat is megsértették. A szerb kormány szinte minden tagja, valamint a szerb pártok vezetőinek többsége is megszólalt az ügyben: egyhangúlag ítélték el a szombaton történteket.
Többszörös emberölési kísérletnek nevezte az esetet Nikola Selakovic szerb igazságügyi miniszter, aki szerint a boszniai sajtó napok óta olyan hangulatot keltett, ami a támadó fellépéshez vezethetett. Ivica Dacic szerb külügyminiszter szerint ez nemcsak a szerb kormányfő, hanem egész Szerbia, valamint az ország együttműködési szándéka és békepolitikája elleni támadás volt. Nebojsa Stefanovic belügyminiszter pedig
Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina többségében szerbek lakta országrészének, a boszniai Szerb Köztársaságnak az elnöke így fogalmazott: az Aleksandar Vucicot ért incidens rávilágít a boszniai társadalom mély megosztottságára, illetve a srebrenicai mészárlás témakörének átpolitizáltságára.
Szombaton a Srebrenica melletti Potocari emlékhelyen több mint 50 ezren vettek részt a húsz évvel ezelőtti mészárlás évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen. Elhangzott, hogy 1995 júliusában nem spontán katonai öldöklés történt Srebrenicában – amikor boszniai szerb katonák több mint nyolcezer muzulmán férfit és fiút hurcoltak el, majd gyilkoltak meg –, hanem egy terv része volt, amelyet a legmagasabb állami szinten találtak ki, népirtás történt, és aki ezt tagadja, az sérti az áldozatokat. Aleksandar Vucic – és a hivatalos Belgrád – álláspontja szerint a katonák valóban szörnyű bűncselekményeket követtek el Srebrenicában, de az nem nevezhető népirtásnak.
Fotó: AP/Marko Drobnjakovic
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.