// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Soviniszta román szervezetek fenyegetőznek Vásárhelyen

// HIRDETÉS

Az EMNP tüntetést szervezne az önkormányzat magyarellenes túlkapásai miatt. A szélsőséges román szervezetek a visszaélést visszaélésre halmozó városházi illetékesek pártját fogják.

Nem mondott le a marosvásárhelyi helyi rendőrséget vezető Valentin Bretfelean elleni tüntetés megszervezéséről az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Eközben a román nacionalista szervezetek jelezték, utcára vonulnának a rendőrfőnök védelmében. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) továbbra is tüntetést akar szervezni az emberi jogok és a szólásszabadság korlátozása ellen, valamint a magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült Valentin Bretfelean helyi rendőrfőnök leváltása érdekében – jelentette ki Portik Vilmos, a néppárt Maros megyei elnöke.

Mint mondta, egyelőre megrekedtek a szervezéssel, keresik a legmegfelelőbb megoldást. A kezdeményező elmondta: miután a városháza keretében működő, az utcai megmozdulásokra benyújtott kérvényeket elbíráló bizottság többször is áthúzta terveiket, ráadásul egy korábbi alkalommal a csendőrség „megfélemlítően lépett fel", körültekintőbben próbálkoznak a szervezéssel.

Mint ismeretes, az EMNP a kétnyelvű utcanévtáblák körül kirobbant botrány miatt akart utcára vonulni azt követően, hogy a helyi rendőrség „törvénytelen reklámtábla szerelése miatt" megbírságolt két civil aktivistát, akik kétnyelvű utcanévtáblát helyeztek ki egy magántulajdonban lévő épületre.

Eközben a magyarellenességéről elhíresült, de az utóbbi években egyre elhalkuló három román civil szervezet – a Vatra Românească, az Avram Iancu Hazafias Kulturális Egyesület és az Astra Egyesület – arra figyelmeztet, hogy amennyiben „az előválasztási lázban égő magyar pártok" nem hagynak alább a kétnyelvű utcanévtáblák erőltetésével, és utcára vonulnak a törvényességhez ragaszkodó Valentin Bretfelean ellen, a románság is tiltakozó akciókba kezd.

A Florin Oproiescu, Ioan Berţa és Lazăr Lădariu által aláírt közleményben a három szervezet határozott támogatásáról biztosítja a helyi rendőrség igazgatóját, és kiáll „a jogállamiság megvédése” mellett. Egyébként Bretfeleant a szélsőségesen magyarellenes sajtó is védelmébe vette, és afféle román nemzeti hősként mutatja be, miután a rendőrfőnök elrendelte a civilek által kifüggesztett kétnyelvű utcanévtáblák leszereltetését, ellenkező esetben 30 és 50 ezer lej közötti pénzbírságot helyezve kilátásba.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

// még több főtér.ro