// 2024. október 4., péntek // Ferenc
tahó

Sokba kerül a tengerparti száguldozás a pofátlan terepjárósoknak

Szép összeget gombolhatnak le róluk a tahóságuk miatt.

Tovább erősítette a bivalyerős, ám alapvetően teljesen fölösleges városi terepjárókkal, illetve azok tulajdonosaival kapcsolatos sztereotípiákat az az autós, aki bukaresti rendszámú, hófehér terepjárójával száguldozott szombaton Konstancán, a Fekete-tenger partján.
 
De nem ám a gépjárművel számára kijelölt helyen, hanem a homokos parton, a strandolók között villogott a puccos autóval. A felháborodott szemtanúk szerint a napozni akaró nyaralók és a babakocsiban ülő csecsemők között csapatta a homokban.
 
Az esetről természetesen fénykép is készült.
 
Ez még nem lenne számára akkor a probléma, viszont egy öntudatos polgár rendőrségi feljelentést is tett ellene. Márpedig a hatóságok számára a rendszám alapján gyerekjáték beazonosítani a tulajdonost.
 
Akinek emiatt mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia.
 
A hatályos törvény ugyanis tiltja, hogy autóval hajtsanak be a tengerpartra. Aki mégis megteszi, szabálysértést követ el, és 10 ezertől 20 ezer lejig terjedő bírsággal sújtható.
 
Azért ez drága autókázásnak ígérkezik. 
 
És persze figyelmeztetés mindenkinek, aki gumimatrac helyett autóval akar a beachre menni.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro