// 2026. július 5., vasárnap // Emese, Sarolta

SMS-kiállítással nyit a pulzArt

// HIRDETÉS

Ráadásul az Olt-hídon.

Formabontó módon nyit az idei pulzArt, tartalmát és helyszínét is tekintve: a sepsiszentgyörgyi összművészeti fesztivált egy SMS-kiállítással nyitják meg az állomási Olt-hídon, augusztus 31-én, délután 5 órakor.

A Közösségi részvétel évében szervezett fesztiválnak felvállalt célja bővíteni az esemény megszokott közönségének sorát, valamint olyan célközönség, fogyasztók felé fordulni, akikkel talán lazább kapcsolatban állt eddig – áll a szervezők közleményében. Ez a célközönség pedig az úgynevezett „Z” generáció, azaz a 25 év alatti korosztály. Ahogy fogalmaznak:

„2017-ben, mint minden korban, hangsúlyosan jelentkeznek a generációs különbségek. Mindig vannak „mai fiatalok”, akiket valamiért nehezebben értünk, akik másabbak, mint a náluk idősebbek és mást akarnak, mint az előző generáció tagjai. Ugyanakkor, hiányoznak azok a terek és keretek is, amelyek a nagyobb megismerést és megértést segítenék elő, így ezek a generációs szakadékok öntudatlanul is továbböröklődnek. Az 5. pulzArt kortárs összművészeti fesztivál arra tesz kísérletet, hogy a fiatalok engedélyével egy apró bepillantást nyújtson az idősebb generációk számára az ún. mai fiatalok gondolataiba, elképzeléseibe, örömforrásaiba.”

Az SMS-játék a pulzArton két üzenettel kezdődött. A játékban részt vevő fiatalok bármelyiket vagy mindkét üzenetet továbbküldhették ismerőseiknek, barátaiknak, majd a beérkezett válaszokból screenshotot (képernyőmentést) készítettek, amelyet elküldtek a szervezőknek. A két üzenet kérdése: „Mit látsz, mit hallasz, mit érzel?” vagy „Mi okoz neked örömet?”

Az üzenetváltásokból készült képekből szemezgetve készül el az az SMS kiállítás, amely egyúttal az 5. pulzArt fesztivált is hivatalosan megnyitja, és amely az állomási Olt-híd rácsozatára lesz kifüggesztve.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást
Krónika

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást

Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen
Főtér

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt
Székelyhon

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt

Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

// még több főtér.ro