Továbbá: az egyik hírszerző szolgálat vezére gazdag nyugdíjas és állami alkalmazott. És szalad a medve ész nélkül Dicsőszentmárton utcáin.
A Libertatea lap igen kellemetlen dologgal állt elő. Azt firtatják, miért is hazudik a mioritikus haza védelmi minisztere, az USR-s Ionuț Moșteanu az első nyilvános szakmai önéletrajzában.
Ez az önéletrajz többek közt azt is tartalmazza, hogy Moșteanu úr 1996 és 2000 között menedzsment szakra járt az Atheneum nevű bukaresti egyetemen. Az életrajzból az is kiderül, hogy akkoriban ez volt az egyetlen felsőfokú végzettséget bizonyító diplomája ennek az úrnak.
A lap megkérdezte az egyetemet és azt a hivatalos választ kapta, hogy Moșteanu úr soha a büdös életben nem volt az Atheneum egyetem diákja. A menedzsment szakot pedig csak 2020-ban indították el, tehát 1996 és 2000 közt nem is létezett.
Miután parlamenti képviselő lett, Moșteanu úr közzétett egy másik önéletrajzot, amelyben már szó sincs Atheneum egyetemről, van viszont egy Bioterra egyetem, ahol szintén menedzsment szakra járt az úr 1996 és 1999 között.
Ebben az életrajzban is bűzlik valami, ugyanis a Bioterra egyetemmel is van egy kis baj: 2000-ben, amikor Moșteanu úrnak meg kellett volna kapnia a diplomáját, az Országos Akkreditációs Bizottság épp felfüggesztette az egyetem diplomakibocsátási jogát.
De miért is firtatják annyit a jóember egyetemi végzettségét? Hát azért, mert 2015-ben Moșteanu úr a közlekedési minisztérium tanácsadójaként dolgozott, továbbá néhány állami vállalat vezető tanácsának tagja is volt, és ehhez a vonatkozó törvény értelmében szükség volt legalább egy egyetemi diplomára. És biza, felmerül a csalás csúnya gyanúja.
Moșteanu úr azóta egy Facebook-bejegyzésben is magyarázkodott, többek között: elismerte, hogy az Atheneum egyetem kínos, ám véletlen hiba az életrajzban, ugyanis sietve töltötte ki egy internetes minta alapján és benne maradt a baki. A Bioterra egyetemet pedig végül 2015-ben végezte el, akkor kapott diplomát, be is csatolta a bejegyzésbe.
Mit mondjunk erre: adja Isten, hogy így legyen…
A kormányzati Őrző és Védő Szolgálat (SPP) a lakosságarányosan a világ egyik legnagyobb titkosszolgálati pókhálózatának, a román hírszerző rendszernek az egyik része. Az említett pókhálózat a Ceaușescu-diktatúra hírhedt szekuritátéjának szellemi (és nem csak) örököse.
Ennek a SPP-nek 20 kerek éve ugyanaz a jóember a teljhatalmú ura: bizonyos Lucian Pahonțu. Ez a Pahonțu úr igazi halhatatlan: lehúzott két elnök mellett – Traian Băsescu és Klaus Ionopotchivanoc Iohannis – két-két mandátumot, most pedig a harmadik államelnököt, Nicușor Dant fogyasztja.
Jó, de mi a baj? Lehet, hogy Pahonțu úr kiváló szakember, nem? Lehet, hogy ezért nem görbült meg egyetlen román államelnök és államférfi és államnő haja szála az elmúlt 20 évben.
Nem, nem ez a baj. A baj az, hogy Pahonțu úr tavaly nyugdíjba ment. Utána meg visszaült a SPP direktori székébe, pontosabban fel sem állt onnan. A speckó nyugdíjjal és a fizetéssel a zsebében. Ez a baj. És a civil társadalom felől érkező hangokra általában nagyon odafigyelő Dan államelnök úr érdekes módon nem igazán mozgatja a füle botját most, hogy olyan hangok is érkeztek, miszerint Pahonțu úr nyugdíjas és fizetéses állása lényegében rablás és talán el kéne mennie pisztrángászni, például.
Annál is inkább, mert Pahonțu urat sok kritika érte, hogy túl nagyvonalúan bánik a SPP költségvetésével, de bizonyíték híján ezek a kritikák elszálltak a szélben.
Na és akkor nézzük, mennyit is vág zsebre a nyugdíjazott, ám továbbra is aktív dolgozóként viselkedő Pahonțu úr: a fizetése havi 31 000 lej, ehhez járul a nyugdíj, amelynek összege nem nyilvános, de a becslések szerint olyan 20 000 lej körül van. Jó, mi?
Szóval, ilyen alakok akarata ellen harcol Ilie Bolojan miniszterelnök, amikor törölni akarja a fizetés és a nyugdíj halmozásának lehetőségét. Nem csoda, hogy nehéz a dolga.
A medvehírek lassan olyan gyakoriak lesznek, mint annak idején a DNA-razziák. Volt is egy rovatfélénk a Főtérnél, amelynek az volt a „címe”, hogy kit visz el ma a DNA. Bőven indíthatnánk egy olyan rovatot is, hogy na melyik településen bukkant fel a medve.
Persze, az már nem hír, hogy Brassóban túrja a kukát a mackó. Hiszen lassan annyi a medve a Cenk alatti városban, mint a veréb.
Az viszont talán még hírszámba megy, hogy a Maros megyei Dicsőszentmárton municípium utcáin rohangál a lompos, loncsos és bozontos, de biza nem kölyökmackó, hanem böhöm nagy medve.
Sőt a helyi sajtó szerint nem először: egyre nagyobb a medvebaj Dicsőben, írják.
És hát persze, hogy nagy a baj: képzeljék el, az ember nyugodtan sétálgat és egyszer csak szembejön vele a járdán egy medve.
A hely sajtó cikkében egy videó is található, amelyben egy autós követi a mackót, amely persze, hogy szalad ész nélkül, aztán váratlanul bevág egy mellékutcába.
Nem jól van ez így, kedves illetékesek. Bár elképzeljük, hogy olyanok is akadnak, akik örvendeznek, hogy lám, milyen egyenlőek, medve és ember, békésen és egyenlően sétálgatnak az utcán. Dicsőszentmártonban és máshol.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Miközben a körülményekre és a fogadtatásra panaszkodtak, azt azért fontosnak tartották megjegyezni az AFC Hermannstadt egyik szurkolótáborának tagjai, hogy a csíkszeredai drukkerek annak az országnak a nevét skandálták, akiknek „lakói Mongóliából jöttek”.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.