// 2025. december 27., szombat // János

Rus: pereskedések késleltetik a romániai útépítéseket

// HIRDETÉS

Meg a korrupció, naná, hogy.

Ioan Rus közlekedési miniszter szerint a korrupció és a pereskedések késleltetik a romániai útépítéseket.

Ioan Rus egy kolozsvári sajtótájékoztatón ismertette az október elsején közvitára bocsátott hosszú távú infrastruktúrafejlesztési tervet (master plan) és számolt be a romániai útépítések jelenlegi helyzetéről.

A miniszter 2015 nyarára ígérte, hogy Temesvárt és Aradot autópálya köti össze Európával. Hozzátette, hogy a Nagylakot Nagyszebennel összekötő dél-erdélyi pályán lassan, de fogynak azok a szakaszok, amelyek építését peres ügyek késleltették. Megemlítette, akár a jövő héten is megnyithatnák a pálya Nagylak és Pécska (Pecica) közötti szakaszát, de az út egyelőre „a semmiből a semmibe" vezet. "Sem a magyar sem a román oldalon nincsen kész az út a határszakaszban" - tette hozzá a miniszter, és

Pécskánál is hiányzik még egy nyolc kilométeres szakasz.

Ioan Rus azt ígérte, decemberben ráterelik a forgalmat a 22 kilométeres Nagylak-Pécska szakaszra, és november közepén a Szászváros és Nagyszeben közötti szakaszon is felszámolják azt a hat kilométeres hézagot, amelyiken jelenleg le kell térni az autópályáról.

A korrupciós és peres ügyek hatásait az Erdélyt Dél-Romániával összekötő magashegyi Transalpina út helyzetével példázta. Megemlítette, ezt azért nem tudták egyelőre hivatalosan átadni, mert az építőt is, a munkálatok biztosítóját is bebörtönözték, a bíróság pedig műszaki és pénzügyi szakértői véleményekre vár. Hozzátette, hiába szeretné átvenni az állam az utat, míg nem születik jogerős ítélet valamennyi perben, nem teheti ezt meg.

A tárcavezető elmondta, Románia EU-s forrásokból, saját forrásokból, magántőkéből és hitelekből szeretné finanszírozni a tervezett útépítéseit. Hozzátette, az EU elsősorban a számára is fontos európai folyosók kiépítését finanszírozza. Az MTI kérdésére, hogy miért nem ad pénzt az EU az észak-erdélyi pálya Kolozsvár és Bors közötti szakaszainak az építésére, Ioan Rus csak annyit közölt: „egyelőre nem ad".

A miniszter kijelentette, a hosszútávú infrastruktúrafejlesztési tervet nem a politikusok, nem is a kormány, hanem egy erre szakosodott cég készítette a forgalmi statisztikák és a szükségletek alapján. Úgy vélte, a terv csak kis mértékben módosul a közvita során. A dokumentum a hamarosan elkészülő környezeti hatástanulmánnyal együtt alkotja majd Románia infrastruktúrafejlesztési operatív programját, amelyet a kormány határozatban fogad majd el.

Az október elsején közvitára bocsátott terv szerint Románia gyorsforgalmi utakat építene egy sor olyan útvonalon, ahol korábban autópályák építését tervezte. Az Ártánd-Bors határátkelőtől már csak Marosvásárhelyig kívánja megépíteni a 11 éve elkezdett észak-erdélyi autópályát. A nagylaki határátkelőhelyet Bukaresttel összekötő dél-erdélyi pályát pedig nem Nagyszeben mellett az Olt völgyén vezetné át a Kárpátokon, amint azt korábban tervezte, hanem Brassó mellett, a Prahova völgyén. Az autópályák a Székelyföldet sem kerülnék el teljesen. Brassót az Ojtozi szoroson keresztül kötnék össze a moldvai Bákóval. Ez az autópálya Kovászna megyét is átszelné.

A terv országos szinten összesen 1300 kilométer autópályával, több mint 2000 kilométer gyorsforgalmi úttal, és több mint 3000 kilométer transzregionális úttal számol.
Románia 2013 végén 644 kilométer autópályával, 16 466 kilométer országúttal, 35 587 kilométer megyei szintű úttal, és 32 190 kilométer községi úttal rendelkezett. Gyorsforgalmi utak jelenleg nincsenek az országban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

// még több főtér.ro